kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Nem szűnik meg a túlszolgálat

A Belügyminisztérium közleménye szerint nem szűnik meg a túlszolgálat elrendelésének lehetősége a rendvédelmi szerveknél. Az MSZP viszont arra figyelmeztet, hogy a túlórák kifizetésének tervezett megszüntetésével a jövő évtől az állomány akár harmadával kevesebb fizetést vihet haza, míg a túlórák kötelező szabadságmegváltása miatt a parancsnokok azzal szembesülhetnek, hogy képtelenek lesznek megszervezni a szolgálatot - írják közleményükben.

Több mint három éve, 2015. július 1-jén lépett hatályba a rendvédelmi szerveknél foglalkoztatottak túlszolgálatára vonatkozó szabályokat tartalmazó törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (Hszt.). A jogszabály hatálybalépésekor a túlszolgálat ellentételezéséhez átmeneti szabályozás kapcsolódott: a hivatásos állomány tagját választása alapján szabadidő vagy díjazás illeti meg a túlszolgálat ellentételezéseként 2018. december 31-ig.

A törvény a rendvédelmi életpálya keretében új illetményrendszert vezetett be, amelynek során öt lépcsőben, 2019. január 1-jére összességében mintegy 50%-os illetményemelkedésre kerül sor a hivatásos állománynál. A bérfejlesztés utolsó ütemének szabályozása törvénymódosítást igényel, annak kapcsán a jogalkotók mérlegelhetik az eddig bevezetett szabályozások tartalmát.

A jelenleg is létszámhiánnyal küzdő rendvédelmi szervek tarthatatlan helyzetének a megoldására az MSZP már többször felszólította a kormányt, de a Fidesz minden alkalommal letagadta a valóságot.

Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja, frakcióvezető-helyettes szerint ha a most benyújtott javaslatot végig viszik, akkor a Büntetés-végrehajtás szervezete lesz az első, amely nem tudja majd ellátni a feladatát, de a várható leszerelési hullám miatt ez igaz lesz a rendőrségre és tűzoltókra is. Annak érdekében, hogy elkerüljük a rendvédelmi szervek összeomlását törvény- és költségvetés módosításra van szükség.

Az MSZP követeli a rendvédelmi dolgozók és az ország biztonságának érdekében hogy az őszi ülésszak elején a kormány nyújtsa be a Hszt. és a költségvetés módosítását.

Fotó: pixabay
OS/MTI


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk