Megjelent: 17 éve

Százezreket kereshetnek a magyar állatorvosok Szlovéniában

Egyre keresettebbek Szlovéniában a magyar állatorvosok. A legjobbak és legügyesebbek akár napi 210 ezret is kereshetnek, ám a szlovén kamara nem nézi jó szemmel ténykedésüket - áll a Népszabadság írásában.

A szlovén-magyar határ közeli Zala-megyében praktizáló szakemberek esetenként 30-40 százalékkal olcsóbban dolgoznak szlovén kollégáiknál, ráadásul kérésre házhoz is mennek a szomszédba. Az anonimitást kérő állatgyógyászok elmondása alapján Magyarországon 2000-3500, ám Szlovéniában 6200-8200 forint az évente kötelező védőoltás.

Napi 120-210 ezer forint oltásokból
A határon túli kezelés az orvosok konyhájára is szépen hoz: a legeredményesebbek ebek beoltásával napi 120-210 ezer forintot is kereshetnek. A szakemberek ténykedését azonban a szlovén konkurencia sem nézi jó szemmel: a kinti kamara vezetője a magyar orvosok által beadott injekciók után 30 eurós, mintegy 7500 forintos regisztrációs díjat fizettetne az állattartókkal. Mile Sándor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke úgy tudja: uniós szabályoknak megfelelően havi egy napot mindenképpen engedély nélkül, ennél többet pedig a kamara hozzájárulásával praktizálhatnak az orvosok. A kamara elnöke azt mondta: a szlovén kamara egyelőre nem kereste fel az ötlettel.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk