kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Alig nőtt a foglalkoztatottság hazánkban

Az Európai Unió régi tagállamai közül Görögországban és Spanyolországban sikerült 2002 és 2005 között a 60 százalék alatti foglalkoztatási rátát e szint fölé emelni, Olaszországban viszont nem, így ebben az országban ugyanúgy 60 százalék alatti volt a foglalkoztatás, mint az új tagállamok közül négyben, közöttük Magyarországon is - derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott munkaerőpiaci tanulmánykötetből.

images

A ráta azt fejezi ki, hogy a 15-64 éves munkaképes korú népesség milyen aránya foglalkoztatott. Az Európai Unió célkitűzése, hogy a ráta közösségi átlagban 2010-re érje el a 70 százalékot. Ehhez több tagállamnak 70 százalék feletti foglalkoztatást kell produkálnia, hogy ellensúlyozzák a 70 százalék alattiak teljesítményét. Dánia már 2005-ben csaknem 76 százalékos foglalkoztatást ért el, Hollandia, Svédország, valamint az Egyesült Királyság teljesítménye is 70 százalék feletti volt.

Az új tagállamok közül Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia rátája volt 2002-ben és 2005-ben is 60 százalék alatti. Magyarországon a 56,2 százalékos ráta 56,9 százalékra javult, Málta rátája 54,4 százalékról 53,9 százalékra gyengült. Lengyelországban az 51,5 százalékos mutató 52,8 százalékra javult, Szlovákia rátája 56,8 százalékról 57,7 százalékra.

A többi új tagállamban már 2002-ben 60 százalék feletti volt a foglalkoztatás. Cipruson például 68,6 százalék, Csehországban 65,4 százalék. Görögország rátája például 57,5 százalék volt, Olaszországé 55,5 százalék, Spanyolországé 58,5 százalék. Görögországban és Spanyolországban 2005-ben már több mint 60, illetve több mint 63 százalékos volt a ráta, Olaszországban viszont 60 százalék alatt, 57,6 százalék maradt - olvasható a tanulmánykötetben.

A magyar munkavállalási korú népesség kiábrándító mértékű aktivitása gyakorlatilag kizárólag az alacsony iskolázottságú réteg munkaerőpiaci viszonyaira vezethető vissza. A közép- (EU: 67-79%, Magyarország: 72%) és felsőfokú végzettségűek foglalkoztatottsági aránya (EU: 74-90%, Magyarország: 83%) nem tér el az unióban tapasztalható arányoktól, ám az alacsony végzettségűeké mélyen az EU-tartomány (EU: 49-65%, Magyarország: 37%) alatt van - olvasható a Világgazdaság oldalán.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk