kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Csak a munkahelyek harmada családbarát

Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren - derült ki egy felméréséből.

A munkaadók leginkább az állami szférában és a mikro vállalkozások körében tudnak rugalmasabb időbeosztással segíteni a gyermekeseknek -írja a csalad.hu. A dolgozók 70 százaléka viszont olyan helyen dolgozik, ahol nehézséget jelent a gyerekek nyári szünet alatti felügyelete, illetve annak megoldása és nem is segítik a szülőt ebben. A családbarát vállalatok dolgozói elmondásuk szerint viszont jobban megbecsülik a munkahelyüket. A megkérdezett szülők átlagosan 14 nap szabadságot tudnak kivenni nyáron, ideális esetben viszont ennél 10 nappal többre lenne szükség

A családok felé elkötelezett munkaadók rugalmas munkaidő-beosztással (62%), távmunkával (21%), és azzal segítik a szülőket, hogy magukkal vihetik gyermeküket a munkahelyükre (39%). „Legnagyobb eséllyel mikrovállalkozásnál (50%), az állami szférában (40%) és a kisvállalkozásnál (35%) dolgozók találkozhatnak ilyen fajta segítséggel, bár például a szülők jó szívvel csak akkor vinnék a munkába magukkal a gyermeküket, ha a cégen belül lenne a kicsik számára kialakított foglalkoztató vagy játszószoba. Örömteli, hogy a tavalyi évhez képest növekedett (12%-ra) azoknak a munkaadóknak a száma, akik beszállnak a nyári táborok finanszírozásába - ez leginkább a multikra, nagyvállalatokra és az állami szektorra jellemző.

csalad.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk