Megjelent: 18 éve

Executive Training Programme - A Kulcs a Távol-Kelethez - 2006-ban először nyit kapukat Magyarország számára

Magyarország idén először kapcsolódhat az Európai Bizottság által kiírt pályázathoz, az Európai Unióban több mint 25 éve sikeresen működő Executive Training Programme-hoz (ETP). Ez az integrált emberi erőforrás- és kereskedelem-fejlesztési program a résztvevőkön keresztül az uniós cégek számára betekintést ad a japán és koreai piaci mechanizmusokba, illetve feltárja a szokások és elvárások termékekre vonatkoztatható követelményeit. Magyarországon a programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koordinálja. A cégek június elejéig jelentkezhetnek.

images

Az Európai Unió számára kiemelt jelentőségű feladat a tagállamok vállalatainak támogatása világpiaci pozícióik erősítésében. Elsősorban a távoli, eltérő kulturális háttérrel rendelkező országok esetében ezért közösségi pályázatokat, támogatási alapokat hozott létre az Európai Bizottság Külkapcsolatok Főosztálya.

Az EU "Executive Training Programme" elnevezésű vezetői tréningje több mint 25 éve nyújt lehetőséget Japán, és újabban Korea piacának átfogó megismerésére. A program európai vállalatok menedzsereinek nyújt képzési lehetőséget, mely nyelvoktatás mellett a gazdasági szokások, az üzleti kultúra, az üzletkötési és kommunikációs jellemzők témájában komoly, közvetlenül mérhető eredménnyel járó, felsőfokú továbbképzést jelent. A képzésre vezető európai és célországbeli egyetemeken kerül sor. A program 3 hónapos szakmai gyakorlatot is garantál egy távol-keleti vállalatnál.

A piacra lépő cégek tehát közvetlen lehetőséget kapnak arra, hogy a helyi környezet megismerésével, és élő kapcsolatok kialakításával új üzleti lehetőségeket tárjanak fel, és új partnerekre leljenek a koreai és a japán piacon. Azoknak a cégeknek pedig, akik már meglévő kapcsolataikat akarják fejleszteni, lehetőséget teremt az uniós támogatás arra, hogy szorosabb együttműködést, partnerre szabott szolgáltatásokat alakítsanak ki a célország alaposabb megismerésével.

A programra minimális adminisztrációval, interneten keresztül lehet jelentkezni, csökkentve a dokumentációigényt és gyorsítva az elbírálást. A jelentkezéssel, illetve a jelentkezési lap kitöltésével kapcsolatos kérdésekben pedig a pályázók rendelkezésére áll az ETP program magyar koordinációjáért felelős Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a regionális koordinátorok: a Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara, és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Mit kínál ez az integrált emberi erőforrás- és kereskedelem-fejlesztési program?
- 3 hónapos, Európa neves egyetemein (London, Párizs, Milánó) folyó, szakmai területeken specialista előadók által tartott angol nyelvű képzést
- 6 hónapos, intenzív nyelvi és gazdasági-kulturális képzést Japánban, illetve Koreában
- 3 hónapos szakmai gyakorlatot egy távol-keleti vállalatnál, ahol a tanulmányokat a gyakorlatban is kamatoztathatja a résztvevő.

A céget képviselő munkatárs kétoldalú üzleti tárgyalásokat, bemutatkozó látogatásokat is szervezhet magyar telephelyű anyacége számára.

A jelöltek csak a szponzoráló cégen keresztül pályázhatnak. Az Unió közvetlen támogatásként 22.500 euró költségtérítést kínál fel a résztvevőknek, míg a támogató cég felvállalja a jelölt szállásköltségeit, illetve a program alatt folyamatosan tartja vele a kapcsolatot.

Az EU-hoz való csatlakozással Magyarország számára is megnyíltak azok a támogatási rendszerek, amelyekkel az export piacok növekedését az Európai Unió támogatja. Az ETP program több mint 1.000 európai felső vezető cége számára jelentett új távol-keleti üzleti kapcsolatot. Itt az alkalom, hogy magyar cégek is bekapcsolódjanak a világpiac vérkeringésébe, méghozzá a legnagyobb fejlődés előtt álló ázsiai piacon!

2006. április 13-án, csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az ETP programot egy zártkörű rendezvény keretében mutatja be.
Amennyiben részt kíván venni a rendezvényen, illetve bővebb információra van szüksége, vagy interjút szeretne készíteni a program koordinátorral, kérjük, jelezze szándékát Szilasi Évánál, az alábbi elérhetőségeken.

Szilasi Éva
Mmd PR Hungary
Tel: +36 1 266 7833
Email: [email protected]

Internet: www.etp.org (angol nyelvű honlap)
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk