Megjelent: 16 éve

Ma éjfélkor zárul a HR kutatás

A hazai HR trendeket vizsgáló "Országos HR Benchmark Felmérés" 2007 kutatási szakasza éjfélkor fejeződik be, vagyis már csak a mai nap áll rendelkezésre azok számára, akik az online felmérésről nem kívánnak lemaradni.

Az már előzetesen tudható, hogy a tavalyi résztvevők számát meghaladja a 2007-es felmérést kitöltőké. A DGS Global Research által 2007-ben is a HR Portal, a HR Mesterkurzus, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola Menedzsment és Emberi Erőforrás Intézetének szakmai támogatásával végzett kutatás legfrissebb eredményeire nem kell sokat várni. Amint arról Dara Péter, a DGS Global Research ügyvezetője beszámolt, november első felében a Magyar Tudomány Napja alkalmából a BGF-en tartott kétnapos rendezvénysorozaton, illetve a Personal Hungary 2007. Emberi Erőforrás Menedzsment Szakkiállításon elhangzó előadáson, illetve standon kívánják a szakmai közönséget szembesíteni a 200 kérdésre adott válaszok elemzéséből származó legfontosabb konklúziókkal.

A teljes kutatási anyag összegzése után elkészülő - "Országos HR Benchmark Felmérés 2007 - a HR szakmai trendjei Magyarországon" című - átfogó és részletes tanulmányt a kérdőívet kitöltők térítésmentesen megkapják, amennyiben a kérdőív végén jelezték vagy jelzik erre vonatkozó igényüket.

Az adatok tanulmányozása során mindenki elhelyezheti saját szervezetét HR szempontból, láthatja, hol tart a kérdőívet kitöltőkhöz képest.

Bővebb információk a kutatásról: www.hrbenchmark.hu/felmeres/bb
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk

Munkáltatói igazolás

A munkaviszony során a munkavállaló több esetben kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a munkaviszony meglétét, jövedelmét valamilyen hatóság,... Teljes cikk