kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kiállítás nyílik a közmunkáról Miskolcon

A három éve bevezetett közfoglalkoztatásra fókuszál az a kiállítás, amely ma nyílik Miskolcon, a rendezvény első alkalommal kínál lehetőséget a megye járásainak, településeinek arra, hogy bemutassák a kistérségi Startmunka mintaprogramok keretében előállított termékeiket, az elért eredményeket.


Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetője az MTI-nek azt mondta: a nemzeti közfoglalkoztatási program legfontosabb célja, hogy minél több, munkára képes és kész aktív korú, szociálisan rászoruló embernek biztosítson munkát.


81 ezren dolgoztak közmunkában Borsodban


A politikus szerint fontos, hogy a munka világába visszavezetett emberek mielőbb találjanak állást az elsődleges munkaerőpiacon, vagy szociális szövetkezetet alakítva idővel önálló tevékenységet végezzenek.


Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a közfoglalkoztatás meghatározó, erre 2011 és 2014 között 36,5 milliárd forintot költöttek, csaknem 81 ezren jutottak munkához. A térségben a közfoglalkoztatásnak meghatározó szerepe van. (MTI)


2014. szeptember 26.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek