Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Átadták a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. új gyártóbázisát Heves megyében

A cég kapacitásának megduplázása mellett jelentős árbevétel-növekedést tesz lehetővé és 130 új munkahelyet teremt a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. új gyártóbázisa, a Heves megyei Apcon - írja az MTI.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: az Apc ipari parkjában 17 ezer négyzetméter alapterületű, világszínvonalú gyártóbázist épített magyar tulajdonú vállalkozás jelentős beszállítóként a nemzetgazdaság gerincét jelentő hazai autóipar egyik sikeres és dinamikusan fejlődő szereplője.

Az ágazat tavaly mintegy 8000 milliárd forint bruttó termelési értéket állított elő - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy ebből egyre több magyar cég is kivette, kiveszi a részét. Köztük a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft., amely a legkorszerűbb technológiákat alkalmazva és munkakörnyezetet kialakítva, valamint versenyképes vállalati stratégiát követve a térséget és Magyarországot is segíti a világ élvonalába emelni.

Kitért arra, hogy a cég 1946-ban alapított jogelődje a rendszerváltást követő privatizáció során olyan külföldi tulajdonosok kezébe került, akik "a jó gazda gondossága helyett csupán profitmaximalizálásra" törekedtek. Ezért különösen nagy eredmény, hogy a közel egy évtizede újra magyar kézbe került vállalatot jelenlegi irányítói nemcsak a csődtől mentették meg, de dinamikusan fejlődő pályára állították - fogalmazott. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen arról beszélt: a CSABAcast projektje az elmúlt évtized legjelentősebb ipari beruházása a térségben. A fejlesztés egyúttal a magyar kormány ipari és fejlesztési stratégiájának eredményességét is reprezentálja.

Hetzmann Béla ügyvezető igazgató az eseményen közölte: a cég a vissza nem térítendő állami támogatás mellett a következő években közel 1,9 milliárd forintos fejlesztési adókedvezményt vehet igénybe. A vállalat főként európai, vagy a kontinensen gyártóüzemmel rendelkező autógyáraknak - például BMW, Audi, Volkswagen, Mercedes, Ford - készít motor-, váltó-, és differenciálmű alkatrészeket.

Tájékoztatása szerint a jelenleg több mint 400 dolgozót foglalkoztató társaság tavaly mintegy 8 millió alkatrészt állított elő, melyek 95 százalékát exportálta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk