Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

A vasutasszakszervezetek többsége visszavonta a sztrájkfelhívást

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete kedden megállapodást írt alá a vasúti mellékvonalak üzemeltetésének kérdéseiről - közölte a kormány nevében tárgyaló GKM közleményben az MTI-vel.

images

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a jelen lévő szakszervezetek közül egyedüliként nem írta alá a megállapodást, így a sztrájkfelhívását továbbra is fenntartja. A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) ellenben visszavonta a mellékvonalak kérdésében korábban meghirdetett sztrájkfelhívását. A Mozdonyvezetők Szakszervezete és a Pályavasúti Dolgozók szakszervezete vállalta, hogy a megállapodásban rögzítettek megváltoztatására sztrájkot nem kezdeményez - közölte a GKM.

Simon Dezső, a VSZ elnöke az MTI-nek megerősítette, hogy visszavonták az októberben meghirdetett sztrájkfelhívást. Az aláíró felek megegyeztek abban, hogy a GKM a vizsgált 38 mellékvonalból 26 esetében a teljes 2007/2008. menetrendi évre, 12 vonal esetében pedig 2008. május végéig rendeli meg a vasúti közszolgáltatást. A működési reformról, illetve az esetleges szolgáltató váltásról további egyeztetésekre kerül sor.

A megállapodás szerint az egyeztetések során áttekintik a 2007 márciusában 14+5 vasútvonalon felfüggesztett vasúti személyszállítás gazdasági és társadalmi hatásait. A felek a megállapodásban rögzítették, hogy a kormány az esetleges szolgáltatóváltás és a térségi vasutak kialakítását célzó tárgyalások, pályázati eljárások során kiemelten kezeli az érintett munkavállalók továbbfoglalkoztatását. Az ezzel kapcsolatos valamennyi információt az érdekképviseletek számára átadja.

A felek a megállapodásban foglaltak végrehajtására Vasúti Egyeztető Bizottságot hoznak létre, amely bizottság az általa elfogadott munkarend szerint működik. A bizottság minden hónap utolsó hetében előre egyeztetett időpontban ülésezik. Az első ülésre 2008 januárjában kerül sor.

A GKM közlése szerint a megállapodást a MÁV Zrt. is tudomásul vette.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk