Megjelent: 4 éve

A Disney+ már tavasszal Magyarországon? Gőzerővel keresik budapesti munkatársaikat

A video-streaming piac legújabb szereplője, a Disney legkorábban ősszel indítja el magyarországi szolgáltatását, ám a valóságban hamarabb jön Magyarországra és kicsit másképp. A HR Portál megtudta, hogy január vége óta gőzerővel zajlik a munkaerő-toborzás az új budapesti ügyfélszolgálati központba. 250 munkatárs Budapestről végzi majd a Disney szolgáltatással kapcsolatos ügyintézést. Úgy tudjuk, hogy a budapesti csapat már részben tőlünk szolgálja ki a Disney március 24-re tervezett nyugat-európai piacra lépését.

Egy álláskereső hívta fel a figyelmünket, hogy egy nem feltűnő álláshirdetés mögött maga a Disney+ rejtőzik. Olvasónk egy angol nyelvű ügyfélszolgálatos hirdetésre pályázott, mely szerint egy népszerű videóstreaming szolgáltatóhoz keresnek kollégát. A hirdetések egyébként több állásportálon is futnak párhuzamosan angol nyelven (például ebben német nyelvű ügyfélszolgálatost) keresnek, és a szöveg szerint “a legboldogabb munkahelyre” várnak jelentkezőket. Olvasónk is jelentkezett, majd a kiválasztás vége felé közölték vele, hogy nem másnak, mint a Disney+-nak kell majd dolgozni.

Az amerikai filmóriás tavaly lépett be az Egyesült Államokban a videóstreaming piacra és versenytársa lett a Netflix, az Amazon és a HBO-GO (az USA-ban HBO NOW) szolgáltatóknak. A nyugat-európai indulást március 24-én tervezik és ebben már a most alakuló budapesti iroda is aktívan részt vesz.

Hogyan nem derült ki ez eddig? Úgy, hogy a hirdetésben nincs megnevezve a Disney+. Úgy tudjuk, hogy a cég az ügyfélszolgálatot külsős szolgáltatóknak szervezte ki, így a Support Services Groupnak. Az álláshirdetésekben is ez a cégnév szerepel. Ennek a nemzetközi cégnek a januárban alapított magyar leányvállalata a Support Services Group Europe Kft.

Felhívtuk a magyar céget, ahol Blaski Judit HR vezetővel sikerült beszélnünk. Kérdésünkre elmondta, hogy valóban zajlik egy nagy toborzási projekt egy ismert világcég megbízásából, ám arra a kérdésre, hogy ez a Disney+-e nem adott se megerősítő, se cáfoló választ. Csak annyit jegyzett meg, hogy a megbízó nevét nem árulhatja el, a felvett munkatársak a Support Services Group Europe Kft. alkalmazottai lesznek.

A csapat fele már megvan


Sikerült beszélnünk egy a toborzásra rálátó forrással, aki névtelenséget kért tőlünk. Úgy tudjuk, hogy 240-250 munkavállalót vesznek fel. Nagyjából a csapat fele már megvan, de folyamatosak a jelentkezések és az állásinterjúk. Öt nyelvre - angol, francia, német, olasz, spanyol - keresnek munkatársakat, melyekből az angolos pozíciók teltek be leghamarabb. A kiválasztást egy nagy munkaerő-közvetítő cég is segíti. Forrásunk is megerősítette, hogy a munkavállalók nem Disney+-állományában lesznek, hanem az ügyfélszolgálatot ellátó cég alkalmazottjaiként dolgoznak.

Megtudtuk továbbá, hogy akik bejutnak a céghez, ők egy ötnapos tréningen vesznek részt. Az első éles munkanap a Disney+ szolgáltatás március 24-i nyugat-európai elindítása lesz. Addig a munkatársak ismerkednek a termékkel, a munkával, a szóba jöhető kérdésekkel. Az irodában lesz moziterem is, ahová munka előtt-után beülhet bárki filmet nézni. Zajlik az iroda birtokba vétele és berendezése is, amely úgy tudjuk, hogy a XIII. kerület egyik A-kategóriás irodaházában lesz.

Természetesen megkerestük kérdéseinkkel a Disney sajtóosztályát is. Arról érdeklődtünk, igazak-e értesüléseink és mikor várható a szolgáltatás magyarországi elindulása. Válasz még nem érkezett. Ha megjön, frissítjük cikkünket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk