kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Magyar fejlesztés a világ legjobb HR startupjai között

Egy magyarok által fejlesztett termék is bekerült a világ legjobb humánerőforrás-technológiai startupjai közé Londonban, a világ legnagyobb HR-technológiai konferenciáján.

images

A hazai startup-szcéna újabb nemzetközi sikert ért el: a FLOW szervezetfejlesztést támogató szoftver is bekerült a világ öt leginnovatívabb HR-technológiai terméke közé.

A március 21-22-én, Londonban megrendezésre kerülő HR Tech World Congress a világ legnagyobb eseménye a HR területét érintő technológiai újítások terén. A rendezvényen többek között Sir Richard Branson is megfordult korábban, az idei megnyitóbeszédet pedig Sir Ken Robinson, a TED legnagyobb nézettségű előadója tartja.

A konferencián több mint 30 startup is bemutatkozási lehetőséget kap, közülük választotta ki a nemzetközi, kockázatitőke-befektetőkből és HR-szakemberekből álló zsűri azt az ötöt, amelyek a leginnovatívabb módon próbálnak változtatni a bevett eljárásokon.

A legjobb ötbe ez alkalommal egy nagyrészt magyarok által fejlesztett termék, a FLOW is bekerült. Bár a cég japán tulajdonú, és az irodája Berlinben található, a termék alapját képező kutatásokat magyar pszichológusok végezték Budapesten, és a berlini irodában is nagyrészt magyarok dolgoznak.

A cég ügyvezető igazgatója, Bodonyi Dániel elmondta: “Egy új termék kifejlesztése nagyrészt a színfalak mögött történik, így a közel másfél éves kitartó munka után különösen jól esik most ez az elismerés, ami elsősorban a termék alapját adó, kiváló magyar pszichológusok által végzett kutatásoknak köszönhető.”

A FLOW elsősorban a szervezeti kultúrába illeszkedő munkatársak kiválasztásában és megtartásában szeretne segíteni ügyfeleinek. Batiz András és Szlama Ildikó, a termék hazai forgalmazójának tulajdonosai szerint Magyarországon is egyre nehezebb a kiváló munkavállalók megtartása, ezért itthon is nagy az érdeklődés a termék iránt, ami várhatóan idén ősztől már magyar nyelven is elérhető lesz.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk