Megjelent: 7 éve

A Népszabadság váratlan bezárása jogszerűtlen volt

A Mediaworks Zrt. megsértette a Munka törvénykönyvét, mert nem kérte ki a munkavállalók képviselőinek előzetes véleményét, mielőtt a Népszabadság bezárásáról döntött volna - mondta ki elsőfokú végzésben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, derül ki a Népszabi Szerkesztőség Facebook oldalának közleményéből.

Első fokon pert nyertek a Népszabadság munkavállalói a Mediaworks ellen. A pert a lap üzemi tanácsának elnöke, Danó Anna a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével indította a munkáltató ellen.

A Munka Törvénykönyve (MT) kimondja, hogy a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedést megelőzően legalább tizenöt nappal ki kell kérni az üzemi tanács véleményét. Danó és a TASZ azt kérte a bíróságtól, hogy mondja ki, a Mediaworks jogsértést követett el, amikor ezt elmulasztotta. A kiadó október 8-án előzetes értesítés nélkül szüntette meg a lapot.

A közlemény szerint a perben a Mediaworks azzal védekezett, hogy a Népszabadság bezárásáról szóló döntést a Mediaworks felügyelőbizottsága hozta meg, a munkáltatói jogokat gyakorló igazgatóság pedig csak végrehajtotta azt. Mivel a döntésről az igazgatóságot október 7-én késő délután tájékoztatták, így „fizikailag lehetetlen volt” az üzemi tanács véleményének a kikérése. Mint ismert, október 8-án reggel a Népszabadság munkavállalóinak motoros futár kézbesítette azt az aláírás nélküli levelet, amelyben a lap bezárásáról és a munkaviszonyuk felfüggesztéséről tájékoztatták őket.

A bíróság nem fogadta el a Mediaworks védekezését. Többek között kimondta, hogy a munkáltató „alappal nem hivatkozhat arra, hogy a döntéseket nem ő, hanem a felügyelőbizottság hozta meg”, illetve hogy „amennyiben a felügyelőbizottság az igazgatóságot ilyen döntés meghozatalára utasítja, az érdemben nem befolyásolja azt a tényt, hogy a munkáltató a törvényi kötelezettségének nem tett eleget”. Hangsúlyozta továbbá a bíróság, hogy az iratok azt erősítik meg, hogy a munkavállalók felfüggesztéséről szóló döntést a Mediaworks mint munkáltató hozta meg, nem pedig a felügyelőbizottság.

"A jogsértés óta a munkáltató immár negyedik hete tartja bizonytalanságban a dolgozókat, amikor nem nyilatkozik arról, hogy mi lesz a lap sorsa, mi a szándéka az újságírókkal és a Népszabadság egyéb alkalmazottaival. Az állományban tartott újságírókra látathatóan nincs szüksége, ugyanakkor gátolja, hogy hivatásukat gyakorolják és fel sem mond nekik" - nyilatkozott Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk