kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Vonja be kormány a kis cégek érdekképviseletét a bértárgyalásba

A kereskedelmi szövetség arra kéri a kormányt, hogy a bérek és bérterhek érdekegyeztetési folyamatába vonja be őket és a kkv-szektor más civil szervezeteit, mert szerintük a kormány béremelési javaslata ellehetetleníti a magyar vállalkozásokat és csak a nagyvállalatok érdekeit veszi figyelembe - írja az MTI.

Csak a nagyvállalati szektornak jelent érezhető könnyebbséget a kormány javaslata, amely révén jövőre egységesen 9 százalékra mérséklődik a társasági nyereségadó, míg a kisebb vállalkozások nem lesznek képesek kigazdálkodni a kötelező béremelést - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) úgy véli, hogy a kormány által javasolt 4 százalékpontos munkáltatói járulékcsökkentés és a nyereségadó mérséklése nem képes érzékelhetően segíteni a vállalkozásokat a kötelező béremelés kigazdálkodásában.

Kiemelték: a tervezett 15 százalékos minimálbér és 25 százalékos szakmunkás garantált bérminimum emelést és a bérstruktúrára gyakorolt hatásait képtelenek előteremteni azok a vállalkozások, amelyek tevékenységüket nem az ország prosperáló részein folytatják, illetve a feketegazdaságban tevékenykedő piaci szereplőkkel kénytelenek nap mint nap versenyezni.

A szövetség ezért arra kéri a kormányt, hogy a 2017-es bérek és bérterhek érdekegyeztetési folyamatába vonja be az MNKSZ-t és a kkv-szektor más civil szervezeteit, mert szerintük a kormány béremelési javaslata ellehetetleníti a magyar vállalkozásokat és csak a nagyvállalatok érdekeit veszi figyelembe.

Az MNKSZ kérése teljesülése esetén is késeinek tűnik, hiszen a kormány novemberben igyekszik lezárni a bértárgyalásokat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk