kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Ma még munkáltatójának is leadhatja az 1 százalékról szóló nyilatkozatot

Az idén május 22-éig lehet dönteni a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról. Mintegy 660 ezer magánszemély szerdán még leadhatja rendelkező nyilatkozatait a munkáltatójának is - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta, hogy mintegy 660 ezren kérték, hogy szja-bevallásukat munkáltatójuk készítse el. Ők 1 százalékos rendelkező nyilatkozataikat május 10-éig lezárt borítékban leadhatják munkáltatójuknak is. A borítékra rá kell írniuk adóazonosító jelüket és a borítékot annak ragasztott felületére átnyúlóan, saját kezűleg alá is kell írniuk.

A rendelkező nyilatkozatokat a bevallástól függetlenül postán vagy személyesen is el lehet juttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) egy lezárt - a rendelkező magánszemély adóazonosító jelével ellátott - borítékban, illetve az ügyfélkapun keresztül elektronikusan. Tállai András megjegyezte, hogy május 22-éig az egyéni vállalkozók is elküldhetik nyilatkozataikat.

A NAV vezetője elmondta, hogy tavaly több mint 2,1 millióan ajánlották fel érvényesen adójuk egy százalékát. A magánszemélyek döntésükkel majd 25 900 kedvezményezettet, összességében 14,5 milliárd forinttal támogattak. „Bízom benne, hogy idén még többen rendelkeznek adójuk 1 százalékáról, mint eddig bármikor” - mondta Tállai András.

Közölte, a több mint 2,7 millió, ügyfélkapuval bíró magánszemély az e-szja rendszerében néhány kattintással segíthet az általa kiválasztott civil szervezetnek, egyháznak vagy kiemelt költségvetési előirányzatnak. A NAV által fejlesztett programnak köszönhetően nem kell külön kikeresni a támogatott szervezet adószámát, elég beírni a nevét, az e-szja az adatokat automatikusan behozza. Annak, aki papíron nyújtja be az 1 százalékos nyilatkozatot, a NAV honlapja segít, amelyen megtalálható a felajánlásra jogosult - mintegy 28 400 - civil szervezet, valamint egyház adata is - tette hozzá.

Kifejtette, aki adója kétszer egy százalékával egy civil szervezetet, illetve valamelyik egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot szeretné támogatni, semmiképp ne feledkezzék meg az 1+1 százalékos nyilatkozatok kitöltéséről. A rendelkezés benyújtására május 22-éig van lehetőség, ez a határidő jogvesztő, elmulasztása igazolási kérelemmel sem menthető ki - hívta fel a határidő fontosságára a figyelmet az államtitkár.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk