kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Félezerrel bővíti dolgozói létszámát az Elcoteq

Mintegy 500-600 fővel bővíti dolgozói létszámát szeptember végétől az Elcoteq Magyarország Kft.

Krippl Zoltán, a cég jogi és kommunikációs ügyekért felelős igazgatójának tájékoztatása szerint a társaság határozatlan idejű szerződést kínálva elsősorban Baranyában keres összeszerelő munkásokat, de lesznek, akik a megyén túli területekről, Somogyból érkeznek. Ezzel a cég alkalmazotti létszáma néhány héten belül 7000 fölé emelkedik.

Az igazgató utalt arra: a munkaerő-felvételt partnereik növekvő megrendelései indokolják, akik így tudják kielégíteni a műszaki cikkek, telekommunikációs eszközök iránt általában év végén jelentkező, a szokásosnál nagyobb vásárlói igényeket.

Az Elcoteq Magyarország Kft. 1998 óta működik. Két pécsi, valamint cserkúti üzemében jelenleg 6.500 alkalmazott foglalkoztatásával mintegy 100 féle elektronikai terméket, berendezést gyárt kommunikációs technológiai megrendelőinek.

Krippl Zoltán megjegyezte: az egyre magasabb minőségi elvárások, illetve az általuk előállított termékek, köztük a mobiltelefonok életciklusának folyamatos csökkenése okán gyáraikban nélkülözhetetlenek az állandó fejlesztések. Gyártóberendezéseik modernizációjára 2004 és 2008 között 54 millió eurót költenek.

Az Elcoteq 4 kontinensen és 15 országban van jelen, alkalmazottainak száma mintegy 24 ezer. A cég nettó értékesítése tavaly 4,3 milliárd euró volt.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek