kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Ezeket a hiányszakmákat támogatják jövőre

Néhány napja jelent meg a lista, hogy jövőre mely képzések - hiányszakmák elsajátítását - támogatja a kormány ösztöndíjjal. A lista sokféle, főleg kétkezi munkák oktatása van rajta, és meglepő módon hiányzik a rendszeresen hiányszakmaként felmerülő informatika, írja a Napi.hu. A havi támogatási összeg akár 50 ezer forint is lehet.

A Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj azoknak a hiányszakmákat tanuló diákoknak nyújtható, akik a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottságok által összeállított lista szerinti szakmák valamelyikét államilag támogatott nappali, iskolai rendszerű szakképzésben tanulják.

Szerepel a listában ács, asztalos, ápoló, pék vagy van, ahol az altisztképzést támogatják. Az ösztöndíj mértéke szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulmányok esetében az első szakképzési évfolyam első félévében egységesen havonta 10 ezer forint, utána pedig félévenként változik a tanulmányi eredmény függvényében 10 és 35 ezer forint között, a szakgimnáziumokban pedig 20 és 50 ezer forint között.

A szakképzési rendszer nem sorolja a hiányszakmák közé az informatikusok képzését, pedig 2015-ben kevesebb, mint 3000 fő szerzett a területen okj-s végzettséget. Miközben építő- és anyagmozgató gép kezelőből végzett 50 ezer. Pedig informatikusokból most is körülbelül 20 ezres hiány van, az ösztöndíj pedig pont a hátrányosabb helyzetben lévőknek tenné lehetővé, hogy olyan szakmát tanuljanak, amellyel jobb álláshoz, magasabb fizetéshez juthatnak, jelezte a lapnak az IVSZ.

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk