kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Megkötözte az ápoltakat, kirúgták a gondozónőt

Különös esetre derült fény egy Nógrád megyei pszichiátriai otthonból: az intézet egyik gondozónője két ápoltat egy padhoz, illetve fához kötözött. Vizsgálat indult, és mivel a személyi szabadság ilyenfajta korlátozása tilos, a gondozónőt végül kitették az intézetből - derül ki az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány közleményéből.

A gondozónő a vizsgálat során azzal védekezett, hogy az ápoltak javát akarta, akik agresszíven viselkedtek, mert nem mehettek a közös kirándulásra. "Megoldásképpen" egyiküket a padhoz, a másikat egy, az udvaron álló fához kötözte. A "megoldás" azonban túllőtt a célon: olyan kiszolgáltatott embereken, mint a pszichiátriai otthonokban gondozott ápoltak, kifejezetten tilos ilyesfajta önkényes és megalázó korlátozást alkalmazni.

Az esetet egy bentlakó hozzátartozója jelentette annak a jogvédő szervezetnek, akik a pszichiátriákon történő jogsértések elleni fellépéssel foglalkoznak. A megyei kormányhivatal vizsgálatának végeztével az önkényeskedő gondozónőt eltávolították az intézetből.

- A lekötözés, a korlátozás a pszichiátriákon sajnos egyáltalán nem elszigetelt jelenség, a tapasztalat azt mutatja, hogy ez szinte mindennapos része napjaink pszichiátriai rendszerének - kommentálta az esetet a jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány.

Amíg a pszichiátriai személyzet képzése arra fókuszál, hogy hogyan kell "szakszerűen" lekötözni, fizikailag vagy kémiailag korlátozni a kezeltek személyi szabadságát - ahelyett, hogy arra képeznék őket, hogyan lehet jó szóval, határozott fellépéssel jobb belátásra bírni az ápoltakat -, addig semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a pszichiátriákon a személyi szabadság megsértése szinte mindennapos jelenség.

OS
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk