kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Humáninformatika: hosszú távra érdemes tervezni

A bérszámfejtés, a munkaidő-nyilvántartás, a cafeteria, a toborzás, a képzés mind-mind olyan terület, amelynek működését, adminisztrációját megkönnyítheti a humáninformatika. Bevezetésekor számos szempontot vizsgálni kell, így a cég méretét, anyagi helyzetét. Szakemberek szerint fontos, hogy a rendszer könnyen kezelhető legyen.

images

images

A rendszer bevezetésekor meg kell vizsgálni a szervezet méretét, illetve azt, hogy mennyire dinamikusan nő a vállalat (a felhasználók) létszáma - véli Szabó László, az Arvato-Systems Kft. üzletág-igazgatója. Minden esetben az a leginkább költséghatékony, ha hosszú távra tervez a vállalat, és nem csak az azonnali igényeket akarja kielégíteni - hangsúlyozta a szakember.

Részben egyetért ezzel Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezető igazgatója is. Egy rendszer bevezetése természetesen pénzügyi kérdés is, és a vállalatnak el kell döntenie, hogy a ma elterjedt konstrukciók közül melyiket érdemes választania, így meg kell fontolni, hogy a szoftverlicenc megvásárlása, bérlése, a szoftverek ASP-szolgáltatás keretében való használata, vagy az adott funkció kiszervezése, az outsourcing a legjobb a vállalat számára - emelte ki. Ezek után következhet a gyártó/szolgáltató kiválasztása, figyelembe kell venni az adott megoldás integrálhatóságát, teljes birtoklási költségét, rendelkezésre állását, illetve a gyártó által kínált szupport és licenckövetés árát.

Az adatbiztonság, kompatibilitás, törvényi megfelelés, bővíthetőség kulcsszavakat emelte ki a téma kapcsán Dobák András is. A Tesco országos személyzeti igazgatója szerint lényeges, hogy az adott HR-feladatot támogató szoftvert egyszerűen lehessen kezelni, az adatbázist később akár méretben, akár funkcióban bővíteni lehessen, s jelentéseket, statisztikákat is tudjon generálni.

A felhasználók betanítása kulcskérdés a program használatához - hívta fel a figyelmet Cserny János, az Alpine HR-vezetője. A cégnél hamarosan a cafeteria és az elektronikus munkaidő regisztrációjához is használnak majd humáninformatikai megoldást.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk