kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Többen jutottak be a felsőoktatásba, mint tavaly

Összesen 75 ezer 230 hallgatót vettek fel valamelyik felsőoktatási intézménybe, ami 2500-al több, mint tavaly - írja az MTI.

Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta, az orvosképző egyetemeken nőttek a ponthatárok, míg a gazdaságtudományi képzési területen csökkent. Hozzátette, jelentős különbségek nincsenek a ponthatárok alapján az intézmények között.

Egy olyan szak volt - a német, német nemzetiség és latin - amelyre csak a maximális 500 ponttal lehetett bejutni.

Az első öt legnépszerűbb szak között szerepel műszaki, informatikai terület, a hatodik pedig az orvosképzés; ugyanakkor az első tizenöt legnépszerűbb között már ott van az ápolás és betegellátás, illetve a pedagógusképzés.

A helyettes államtitkár szerint ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási stratégiában kijelölt területek visszaköszönnek a legnépszerűbb szakok között.

"A fiatalok, a szülők és a pedagógusok megértették azt az üzenetet, hogy ezekre a területekre érdemes jelentkezni, mert egyrészt van perspektíva, azért mert jó színvonalú képzésekről van szó, és biztosan állítható, hogy a hallgatók el tudnak helyezkedni szinte azonnal a diplomaszerzést követően" - fogalmazott Horváth Zita.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk