Szerző: dr. Kéri Ádám
Megjelent: 7 éve

Diákmunka a gyakorlatban - Kedvezőtlen trendek az iskolaszövetkezeti foglalkoztatásban

A diákmunka elsődleges terepe a nyár, célszerű így áttekinteni a jogi előírásokat, valamint bemutatni a gyakorlati trendeket is. A szabályozásban ugyanis az utóbbi években jelentős változások történtek. Míg a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavégzések kedvező, fiatalokat védő jellege megmaradt, addig az iskolaszövetkezeti szabályozás kikerült a munka törvénykönyvéből, s nagyrészt a foglalkoztatási garanciák is eltűntek. Ebben a felemás helyzetben jelent meg a munkaerő-hiány, mint viszonylag új munkaerő-piaci jelenség, melynek eredményeképpen a kellő jogi védelemmel nem rendelkező csoportok a munkáltatói érdeklődés fókuszába kerültek.

images

images

A munkaviszonyban jelentős a fiatal munkavállalók jogvédelmi szintje

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv. (Mt.) számos tekintetben eltérő szabályokat tartalmaz a fiatal, 18. életévüket be nem töltött, munkavállalók vonatkozásában. Ennek elsődleges területe a munka- és pihenőidő szabályozása. Ilyen előírás az, hogy a fiatal munkavállaló napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet azaz, készenléti jellegű munkakör esetén sem lehetséges napi 12 órás munkaidőben érvényesen megállapodni. Ezzel összefüggésben arra is rá kell mutatni, hogy a több munkaviszony keretében történő munkavégzés munkaidejét össze kell számítani. Ennek a gyakorlati megvalósítása úgy történik, hogy a munkaviszony létesítésekor erről az előírásról a fiatal munkavállalót megfelelően tájékoztatjuk, majd pedig nyilatkoztatjuk.

További kötöttségek, hogy éjszakai munka, illetve rendkívüli munkaidő nem rendelhető el, legfeljebb egy heti munkaidőkeretet lehet elrendelni, 4,5 órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén legalább 30 perc, 6 órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén legalább 45 perc munkaközi szünetet kell biztosítani, legalább 12 óra tartamú napi pihenőidőt kell biztosítani, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül nem oszthatók be, valamint egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén is legalább egybefüggő 48 óra heti pihenőidő biztosítása kötelező.

A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV.tv. alapján a munkaügyi ellenőrzés vizsgálja a nők, fiatal munkavállalók és a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának feltételeit. Az ellenőrzés eredményeképpen a bírság kiszabása nem mellőzhető, amennyiben a munkavállalói jogalanyisággal kapcsolatos életkori feltételekre vonatkozó feltételeket sértik meg. Ilyen esetben a bírság már egy munkavállaló esetében alkalmazott szabálytalanság esetén is kiszabható.

A fiatal munkavállalókat nem csupán a munka törvénykönyve, hanem a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII.tv. (Mvt.) is fokozottan védi. A munkavállaló ugyanis csak olyan munkára vehető igénybe, melynek elvégzéséhez megfelelő élettani adottságokkal rendelkezik, s mely az egészségét, testi épségét, fejlődését károsan nem befolyásolja. A fiatal munkavállalókat fokozottan kell óvni az egészségkárosító kockázatoktól. S végezetül az előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálatokon túlmenően munkaalkalmasságukat évente ismételten felül kell vizsgálni.


Az iskolaszövetkezetben dolgozó diák a ruháért és a késésért is fizethet



Az elmúlt években szakmai vita tárgyát képezte, hogy az iskolaszövetkezeti foglalkoztatást a jogalkotó milyen keretek között szabályozza. A 2012-ben hatályba lépő új munka törvénykönyve fenntartotta a jogviszony munkajogi jellegét, megfosztotta azonban a munkavállalókat a szabadsághoz való jogtól, melynek következtében kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarországgal szemben. Az Európai Unió ugyanis azt az álláspontot képviselte, hogy a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv garanciái valamennyi munkavégzésre, így a diákmunkára is vonatkoznak. A jogalkotó azonban végül is úgy döntött, hogy az iskolaszövetkezeti fejezetet a munka törvénykönyvből teljesen kiveszi, és átteszi a szövetkezeti törvénybe.

Ezzel viszont az iskolaszövetkezetekben munkát végző munkavállalók jogvédelmét lényegesen lecsökkentette. A felek viszonyára ugyanis a továbbiakban néhány kivételtől eltekintve a polgári törvénykönyv szabályait kell alkalmazni, mely a felek szabad megállapodására épül. Ebben a jogviszonyban is érvénysülnek azért korlátok, de nem túlzottan sok.

Az iskolaszövetkezet nappali tagozatos tanuló, hallgató tagja részére, ha a feladatteljesítés tartama a napi hat órát meghaladja, napi húsz, ha a napi kilenc órát meghaladja, további napi huszonöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani. Az iskolaszövetkezet nappali tagozatos tanuló, hallgató tagja részére, ha két egymást követő napon végzi feladatát, a napi munka befejezése és a következő napi munka megkezdése között legalább tizenegy óra pihenőidőt kell biztosítani. Az Mt. szabadságra vonatkozó rendelkezéseit az iskolaszövetkezet személyes közreműködést teljesítő, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonyban nem álló tagja esetében kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy munkában töltött időnek a külső szolgáltatás keretében végzett feladatteljesítés időtartama minősül, amelynek keretében minden tizenhárom feladatteljesítéssel töltött nap után egy nap szabadság jár. Szabadság tehát így az érintettek néhány százalékának jár.

Maradt ugyanakkor az a szabály, hogy a 18 év alatti diák részére az Mt. munka- és pihenőidő korlátjait be kell tartani. A munka díjazásának pedig legalább a minimális díjazás mértékét el kell érnie. Nem érvényesülnek ugyanakkor a munka- és pihenőidő korlátai 18 év feletti munkavállaló esetében, de ismeretlen a rendkívüli munkavégzés fogalma is. Ezen túlmenően a feladatteljesítés beosztható egyenlőtlenül, a szövetkezetnek pedig nincsen foglalkoztatási kötelezettsége sem.

Végezetül az iskolaszövetkezeti tag kártérítési felelőssége sem esik az Mt. korlátozása alá. A gyakorlatban így előfordul, hogy a tolmács, árufeltöltő, pénztáros, adminisztrációs munkakörben alkalmazott diákokkal kifizettetik a munkaruha költségét, s fizetési kötelezettséget írnak elő késés (15 perc esetén 6.000,-Ft), munkajogi vagy munkavédelmi vagy egyéb szabályszegés, beosztás lemondása vagy havi óra nem teljesítése esetére. A megállapodásoknak az is részét szokta képezni, hogy az iskolaszövetkezet a diák által okozott esetleges kárt annak juttatásából közvetlenül levonhatja.


Önkormányzati diákmunka is kérhető



Végezetül a Nemzetgazdasági Minisztérium Nyári diákmunka programjában azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek. A programmal a diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget. A diákok június 19-étől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

Dr. Kéri Ádám
ügyvéd
KRS Ügyvédi Iroda


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk