Megjelent: 4 éve

Átalakul a szakképzés, emelkedik a szakképzésben oktatók bére

Az Országgyűlés elfogadta azokat a kiegészítő jogszabály-módosításokat, amelyekkel teljes körűvé válnak az új szakképzés törvényi keretfeltételei - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Osztrák mintára jobb, rugalmasabb, gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a tanulók - írják.

Közölték: az ágazati törvénymódosítások értelmében a következő tanévtől átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola.

A technikum a minőségi szakmai oktatás helyszíne, az ötéves képzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból érettségi vizsgával zárul az oktatás.

A technikumban érettségizőnek nem kell ötödik érettségi tantárgyat választania, mivel a szakmai vizsga - emelt szintű vizsgaként - beszámít az érettségi tantárgyai közé. Az öt év elvégzése után a tanuló egyszerre kapja kézhez az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. A megszerezhető technikus szakképzettség középvezetői szintű ismereteket biztosít. Az itt végzettek jelentős előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételik, a szakirányú továbbtanulás során - írták.

A tárca közleménye szerint a szakképző iskola három éves, itt képzik a szakmák mestereit. Az ágazati ismereteket adó első év után történik a szakmaválasztás. Az ezt követő két évben duális képzés formájában, elsősorban vállalatoknál, vállalkozóknál lehet elsajátítani a szakmai ismereteket. A két rendszer egymásra épül majd, ezzel biztosítva az egész életen át tartó tanulás lehetőségét.

A szakképző iskola és a technikum is ágazati alapoktatással indul, így ha egy diák meggondolja magát, és váltani szeretne a két iskolatípus között, az összehangolt ágazati tartalomnak köszönhetően az alapok megszerzése után ezt szabadon megteheti. Az alapozó képzés egy gyakorlatorientált ágazati alapvizsgával zárul, és a következő évben kezdődik a szakirányú oktatás. Például a turizmus-vendéglátás ágazat esetében a cukrász, a fogadós-panziós, a pincér és a szakács alapszakmákat választó diákok együtt tanulják majd a vendéglátás alapjait, majd az alapvizsgát követően szakosodnak. Az iskolarendszeren belül megszerezhető alapszakmák rugalmasabb, rövidebb képzési idő alatt a felnőttek számára is elérhetőek lesznek. Két alapszakma megszerzése - akár felnőttkorban is - változatlanul ingyenes lesz.

Azt is közölték, hogy a törvényi szabályozás elfogadásával 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére. Az éves szinten 35 milliárd forint többletforrással teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer alakítható ki a szektorban dolgozó közel 32 ezer szakember számára. Emelkednek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan, fokozatosan a piaci szintet is elérhetik. Az új ösztöndíjrendszer szerint a nappali képzésben tanulók általános ösztöndíjban részesülnek, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Évente kétezer tehetséges tanuló hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel külön támogatásra is jogosult lesz az Apáczai ösztöndíj keretén belül.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk