kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Ennyi az átlagfizetés a TEK-nél

Közérdekű adatigénylés keretében kérték ki a TEK állományának fizetésével kapcsolatos információkat.

Az Alfahir portál közérdekű adatigénylés keretében kikérte a Terrorelhárítási Központtól (TEK) az állomány fizetésével kapcsolatos információkat. A tájékoztatás szerint a TEK személyi állományának átlagbére bruttó 639.773 forint, ami az egyéb juttatások nélkül nettó 425 ezer forintra tehető. A különleges feladatokat ellátó szervezet 1221 főt számlál, ebből 974 fő a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személy. Ez nem a teljes létszám, a cikk szerint ugyanis ezen felül a TEK az adatigénylésben nem részletezett mértékben foglalkoztat olyan személyeket, akik a rendőrségről szóló törvény értelmében nem nyilvános, például hírszerző vagy elhárító feladatokat látnak el, a róluk szóló adatokat pedig nem kötelesek kiadni, mert az adott esetben nemzetbiztonsági kockázatokat is jelenthet.

A portál szerint a decemberi, hivatásos jogviszonyban álló rendvédelmi dolgozóknak járó bruttó 500 ezer forintos jutalmat a TEK-nél 974 fő kapta meg a nyilvánosan felvállalt létszámból. A juttatással kapcsolatos kormányhatározat Magyar Közlönyben olvasható részletes lebontása szerint a Terrorelhárítási Központ esetében a jutalmazás 619 millió forintos kiadást jelentett a költségvetésnek, ami félmillió forintos leosztással számolva 1238 munkavállalót jelenthet, és mivel ebben benne vannak az adatigénylésben nem részletezett munkavállalók jutalmai is, ez legalább további 264 főt jelenthet.

Alfahir.hu
fotó: Árvai Károly/kormany.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk