Megjelent: 6 éve

Schiffer András kilépett az LMP-ből - Frissített

Schiffer András, az LMP egyik alapítója és egykori társelnöke Facebook oldalán jelentette be, hogy kilép a pártból. Számára az utolsó csepp a pohárban Szabó Szabolcs az Együtt képviselőjének csatlakozása volt - írja a 24.hu.

Egyetlen igazi sikerének azt nevezte, mikor 2016. júniusában, az volt, hogy indítványomra az Országgyűlés határozatot fogadott el a globális szabadkereskedelmi politika korlátozására - írják.

Schiffer szerint pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva. A 2013-as újjászületésnél azt írtuk ki a képzeletbeli homlokzatra: ”Van, ami nem eladó!”. Azóta ez a jelmondat is a feledés homályába veszett. A mai napon megszüntettem tagsági jogviszonyomat az LMP-ben.



Az LMP közleményében reagált a hírre, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Ebben köszönetét fejezi ki Schiffer Andrásnak. Mint írták, nélküle ez a párt nem jött volna létre, és ma nem létezne. Ő rakta le az ökopolitika alapjait Magyarországon és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy az LMP ma a régió legerősebb zöldpártja. "Kilépését sajnálattal vesszük tudomásul, ugyanakkor sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is" - zárul a közlemény.

24.hu/Facebook/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk