kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Elhatárolódik a PTE a diákszövetkezeteket bíráló tanulmánytól

Tovább gyűrűzik a diákszövetkezetekről szóló tanulmány ügye. A Pécsi Tudományegyetem ugyanis közölte, hogy nem az ő megbízásából készült a kutatás és elhatárolódott a dokumentumtól.

images

images

Miként arról a HR Portal beszámolt (Dúl a harc a diákmunkásokért, 2007. október 2.), a közelmúltban nyilvánosságra hoztak egy - állítólagosan - Pécsi Tudományegyetem megbízásából készült tanulmányt, amely szerint a diákszövetkezetek rejtett munkaerő-kölcsönzést folytatnak azzal, hogy a velük tagsági viszonyban álló diákmunkásokkal munkaszerződést, illetve megbízási szerződést kötve egy másik munkáltatónál foglalkoztatják őket. A Diákvállalkozások Országos Érdekvédelmi Szövetsége (Diákész) az ügyről úgy vélekedett, hogy a tanulmány hátterében a munkaerő-kölcsönzők állnak, akik már hat éve próbálják megtörni az iskolaszövetkezetek egyeduralmát.

A Pécsi Tudományegyetem időközben a Jobpilot internetes újság érdeklődésére közölte: nem az intézmény megbízásából készült a tanulmány, és egyik tanulmányt jegyző kutató sem áll az egyetem alkalmazásában. Igaz, egyikük korábban valóban ott dolgozott, de június óta már nem tagja az egyetemnek. Ez pusztán csak azért lényeges, mert a tanulmány sajtóközleményében Vida Szabolcs a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar egyetemi oktatója megnevezést használta.

Elhatárolódik és tisztázna a PTE

A Pécsi Tudományegyetem később egy sajtóközleményben is felhívta a figyelmet, a kiadványban megjelentekkel ellentétben ugyanis a tanulmány készítését és nyomdai megjelentetését nem a PTE finanszírozta, így a kutatás módszertanáról, megállapításainak megalapozottságáról információval nem rendelkezik. Ennek fényében élésen elhatárolódik a tanulmánytól.

Az intézmény a helyzet tisztázása érdekében konferenciát szervez november 16-án a diákmunka és a munkaerő-kölcsönzés viszonyának, illetve hátterének bemutatása céljából.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk