coach 
Megjelent: 17 éve

Coaching-irányzatok Magyarországon

A coaching a különböző pszichológiai irányzatokból meríti eszközeit. Hazánkban szinte valamennyi irányzat megtalálható, igaz, nem tiszta formájukban. A coachok egyesítik a különböző irányzatok eszköztárait, részben a helyzetnek megfelelően, részben saját tapasztalatuk alapján. Cikkünkben a legfontosabb hazai irányzatokat ismertetjük.

A coaching kifejezés az edzést, pontosabban az edző által végzett munkát fogja át. A sportpszichológiából a 80-as évek elején került be az üzleti világ fogalomrendszerébe. A coaching az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára, és alapvetően két gyökere van. Az egyik a pszichoterapeuták munkája, akik felismerték, hogy nemcsak krízisben lévő embereknek lehet szükségük tanácsokra, hanem azoknak a személyeknek is, akik szeretnének többet kihozni magukból, sikeresebbek, elégedettebbek kívánnak lenni az élet bármely területén.
A coaching másik kiindulópontja a sportból származik: a terapeuták az élsportolók körében használt mentális technikákat az önismeret-fejlesztő programjaikba építették be.

Mikor vehető igénybe a coaching?

Ha életvezetési tanácsokra van szükségünk, amikor egy adott életszituációban elakadunk, és tovább szeretnénk lépni, amikor inspirációra van szükségünk, amikor problémánk adódik egy helyzettel, egy másik emberrel, vagy ha vezetőként a vezetői munkában "beszélgetőtársa" vágyunk.

Módszertani szempontból sokszínűvé akkor válhat a coach, ha felismeri, hogy az egyes irányzatokból mely elemeket tudja érdemben és hitelesen hasznosítani munkájában. A hazánkban alkalmazott legfontosabb coach-irányzatok:

A Gestalt alapú coaching

Ez az irányzat arra a jelenségre épül, amely szerint, ha egy helyzetet többen végigélnek, mindenki másra fog emlékezni, mindenki mást emel ki belőle. Mindannyian megélünk egyfajta valóságot, amely egy szubjektív valóság, befolyásolják korábbi élményeink, tapasztalásaink. A gestalt alapú coaching során az ügyfélben tudatosulnak a helyzetek kezelésre eddig alkalmazott magatartásminták, és/vagy megtörténik a túlmutató lehetőségek feltárása is. Eszközük a támogatás és a szelíd konfrontáció.

Akcióközpontú coaching (a pszichodráma szemléletével)

A pszichodráma csoport-pszichoterápiás módszer. Lényege, hogy a csoporttagok a számukra fontos élethelyzeteket jelenítenek meg, amelyben helyzeteiket újraélhetik, alkalmazhatják a szerepcserét, amelynek révén más perspektívából is ráláthatnak az adott helyzetre. A módszer akcióorientált, hiszen nemcsak megbeszélik az adott helyzetre vonatkozó teendőket, hanem el is játszatják azt az ügyféllel. Aki így biztonságos közegben kipróbálhatja az egyes megoldási lehetőségeket.

Döntésközpontú coaching

Ebben a személy saját kérdései és problémái feldolgozásának komplexitásában érti meg és látja át a helyzetét. A coach segítségével kialakítja egyértelmű belső meggyőződéseit is tükröző olvasatát a szituációról, értékelve saját szerepét és felelősségét a helyzet létrehozásában és fenntartásában. Ezáltal képessé válik az optimális problémamegoldásra- a rutinszerű, konvencionálisan elfogadott fogásokkal szemben a kreatív, egyedi, személyes hitén és képességein alapuló, a megújulás lehetőségét magában hordozó döntések meghozására.

TA-alapú coaching

A tranzakció-alapú coaching célja az ügyfél tevékenységére fókuszálni. A coach feladata, hogy segítse az érzéseket, gondolatokat, kommunikációt tisztán kezelni. Nem a coach dönt az ügyfél helyett, nem a megmentés a feladata, hanem bízhat az ügyfél önmagáért vállalt felelősségében és szabadságában. Az irányzat alapelvei: a szerződéses módszer és a nyílt kommunikáció. A tranzakció-analízis fogalmi értelmezési keretet adnak az egyén számára nehézségeket, elakadásokat jelentő helyzetben, lehetőséget teremtenek a változásra, változtatásra. A tranzakció-analitikus megközelítés szerint az emberek általában véve "rendben vannak" és fejlődőképesek, mindenki rendelkezik a gondolkodásra való képességgel. A döntéseiért felelősséggel tartozik és képes a nyílt kommunikációra.

Szupervízió-alapú coaching

Egyfajta tapasztalati tanulásról beszélhetünk az irányzat coachingban való alkalmazásakor. Aktuális problémákból, konkrét helyzetekből indulnak ki. A coach kérdések sorozatával segíti az ügyfelet saját problémájának felismerésében, a megoldások megtalálásában. A folyamat során állandó visszajelzéseket ad a kliensnek arra vonatkozóan, hogy rá hogyan hatnak, benne milyen érzéseket keltenek azok a dolgok, amelyekről az ügyfél beszámol.

Rendszerszemlélet-alapú coaching

E szemlélet alapja, hogy a legkisebb rész is egy egész-rendszer. A rendszereknek tudása, céljai, és ereje van. A coaching feladata, hogy segítsen ezeket felfedezni, mozgósítani. A konstruktív rendszerszemlélet erősíti az egyén felelősségtudatát és öntevékenységre ösztönzi. A coaching folyamatban a felek felelősséget vállalnak magukért, feladatuknak a tudatosulást tekintik.

NLP-alapú coaching

Az NLP Intézet szerint: a coaching olyan folyamat, amelyben a kliens a coach segítségével hidat épít a jelenlegi állapot és a vágyott célok közé. Ehhez a coach támogatásával azonosítja és eltávolítja az akadályokat. Megtalálja és erősíti meglévő erőforrásait, új erőforrásokat fejleszt ki magában a híd elkészítéséhez, és az azon való átkeléshez. Az NLP coaching specialitása, hogy ehhez a munkához mindig a kliens saját tapasztalatát, belső jelentésrendszerét használja. Ezáltal a folyamat gyors, erőteljes és maradandó.

A Humánpolitikai Szemle cikke alapján
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk