kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

2 ezerrel nő a bölcsődei helyek száma

2013 végéig kétezerrel nő a bölcsődei helyek száma, ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben kialakított férőhelyeket is beleszámítva 3500-zal több bölcsődés kaphat helyet ezekben az intézményekben - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a bölcsődék napja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

6 ezer kicsinek nem jutott hely


Közölte, 284 ezer két év alatti gyermek él ma Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy 13 százalékuknak tudják jelenleg a férőhelyet, illetve az ellátást biztosítani. Az MTI kérdésre elmondta azt is, hogy 2011-ben mintegy hatezer gyereket nem tudtak felvenni a bölcsődékbe, ám ez a szám a nagyarányú fejlesztéseknek köszönhetősen jelentősen és folyamatosan csökken.


Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány egyik legfontosabb célja a családok megerősítése, ezért is fordítottak az elmúlt két évben több mint tízmilliárd forint pályázati forrást új bölcsődei férőhelyek létrehozására, illetve intézmények bővítésére, felújítására.
Jelezte: már csak egy régióban, az észak-magyarországiban van nyitott pályázat április végéig; itt a kormányzat nem kér önrészt a beruházásokhoz, így gyakorlatilag 100 százalékos a támogatás.


A munkába visszatérőknek segítenének


A helyettes államtitkár szólt arról, hogy az új férőhelyek kialakításával a kormányzat azoknak az anyáknak kíván segíteni, akik vissza akarnak térni a munka világába. Utalt arra, egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás ideje, illetve vannak, akik nem vállalnak gyereket, a népesség pedig egyre fogy. Az MTI-nek arról is beszélt, hogy a bölcsődék több mint 90 százaléka az önkormányzatok fenntartásában működik (MTI).


2013. április 19.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk