kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A fiatalok munkához jutásáért tüntettek

Hat szakszervezeti szövetség ifjúsági tagozatai figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak a budapesti Deák téren hétfőn: a fiatalok tisztességes munkalehetőséghez jutásáért emelték fel a szavuk.

Az 50-70 részvevő a tisztességes munka világnapjára időzítette a megmozdulást. A tisztességes munka fogalmát a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vezette be 1999-ben.


Nincs munka vagy csak fekete


A megmozduláson Beőthy-Fehér Szabolcs, a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 15-29 éves korosztályban a munkanélküliség aránya meghaladja a 30 százalékot. Akik mégis munkához jutnak ebből a korosztályból, kénytelenek elfogadni a rossz munkakörülményeket, illetve a szürke- és feketemunkát is. A szakszervezeti fiatalok célja az, hogy tisztességes munkát kapjanak, és Magyarországon boldoguljanak - tette hozzá az elnök. Beszédek nem hangzottak el, a fiatalok különféle alakzatokat vettek fel a téren. Transzparenseik szövege a következő volt: "Az idő nem állt meg, a modern szakszervezetek érted is vannak", "Ne fagyj le, szerveződj!" illetve "Többen erősebbek vagyunk".


2013. október 8.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk