kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Az elhúzódó értekezletek és a kollégák durvaságai dühítik az alkalmazottakat

Leginkább az elhúzódó értekezletek és a munkatársak modortalanságai húzzák ki a gyufát a munkavállalóknál, az így felgyülemlő feszültségeket pedig az irodai eszközök bánják - tolmácsolja a Canon Hungária és az ICM Research felmérését a Népszabadság.

Az Európa 18 országára kiterjedő kutatás kétezer dolgozó munkahelyi szokásait vette górcső alá, hogy kiderítse, milyen történések képesek kiváltani belőlük a stresszt, illetve hogy azt milyen módon vezetik le - így ugyanis a kutatók könnyebben azonosítani tudják azt, hogy mi minden vezethet akár a tettlegességig fajuló dühkitörésig.

A felmérés szerint a dolgozók 83 százaléka állította, hogy végignézte már kollégája dühkitörését, de ez az arány a mediterrán országokban - mint például Olaszországban - egészen 94 százalékig is felkúszott.

A dolgozók felét általában a hosszú és értelmetlen megbeszélések bosszantják, másik felét pedig a kollégák durvaságai húzzák föl. Ez utóbbiaknál különösen jellemző, hogy a főnök, illetve a munkatársak támogatása hiányzik, amin az irodai politizálások és a munkahelyi hőmérséklet állandó állítgatásai még tovább rontanak. Az alkalmazottak egyharmadát az újkori technika csodák készítik ki: az informatikai eszközökkel kapcsolatos zavarokra a megkérdezettek 30 százaléka panaszkodott.

Feszültségoldás fura módszerekkel

A felmérés szerint a munkavállalók előszeretettel püfölik az asztalt, az irodai szereket és a billentyűzeteket frusztráltságukban, a szobanövények iránt viszont békével viseltetnek.
Moravcsik László, a Canon Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a Népszabadságnak elmondta, akad olyan partnerük, akinek kifejezetten a profiljába tartozik, hogy a nyomtatók alsó részére fém védőlemezt gyárt.

A stresszoldás lehetséges módszereivel kapcsolatban a megkérdezettek 24 százaléka úgy vélekedett, hangulatán már az is sokat segítene, ha a munkájához szükséges anyagokat gyorsabban és egyszerűbben érhetné el, sőt, 33 százalékuk szerint megbízhatóbb számítástechnikai infrastruktúra birtokában kevesebb nyomásnak lennének kitéve. További érdekesség, hogy a válaszadók hatvan százaléka az iroda nem megfelelő elrendezését okolja stressz-szintének növekedéséért.

Nagyon fontos, hogy a nagy közös terekben dolgozóknak is legyen egy intim kis zuguk - állítja Szeremleyné Nagy Melinda, fengsujszakértő, akit egyre többször hívnak segítségül irodák berendezéséhez. Sokszor akár egy paraván is megoldhatja a problémát, elvégre senki sem szeret minden nap nyolc órán keresztül egy másik ember arcába bámulni. Az is fontos, hogy az elhasznált irodai szereket mielőbb távolítsuk el, valamint, hogy a munkavégzéshez szükséges eszközöket átlátható rendszerben tároljuk - mondja a szakértő.

Stemler Mihály mentálhigiénikus mindezt kiegészítette azzal, hogy nem muszáj grandiózus változásokat eszközölnünk az irodában, apró trükkökkel is javítható az általános közérzet, úgymint a személyes élményeket megörökítő fotókból készült képernyővédő vagy a cserepes virág az asztalon. A munkaadóknak javasolni szoktuk, hogy hozzanak létre egy "csendszobát", ahol a dolgozók maguk maradhatnak a gondolataikkal, és kellemes zene mellett relaxálhatnak néhány percet - tanácsolja a szakember.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk