kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Leváltották az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatóját, az állami tőkeemelés elmaradt

Nem hajtott végre közel kétmilliárd forintos tőkeemelést az állam az Alföldvíz Zrt.-ben, a tulajdonosi szerkezet így nem változott. Visszahívták azonban a társaság vezérigazgatóját - írja az MTI.

Nagy László elmondta: az állam részéről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. visszavonta 1 milliárd 700 millió forintos tőkeemelési szándékát, így nem szerzett 50 százalék feletti résztulajdont. Hangsúlyozta, az Alföldvíz Zrt. tőkeemelés nélkül is tudja idén finanszírozni a tevékenységét a megközelítőleg 10 milliárd forintos árbevételéből. Az állam a későbbiekben dönt arról, hogy kíván-e mégis tőkét emelni a társaságban.

Az Alföldvíz Zrt.-nek 130 önkormányzat a részvényese, legnagyobb tulajdonnal, 32,8 százalékkal Békéscsaba rendelkezik. Az állami tulajdonrész jelenleg 28 százalékos. A tulajdonosi szerkezet csütörtökön nem változott.

A cég saját tőkéje 2016 év végén 4,9 milliárd, jegyzett tőkéje 3,8 milliárd forint volt. Tavaly 172,6 millió forintos veszteséget ért el, idén a vesztesége akár 600 millió forint is lehet. Az önkormányzatoknak nem kell pluszt pénzt tenniük a vállalatba - hangsúlyozta Nagy László.

A közgyűlés határozott Csák Gyula korábbi vezérigazgató visszahívásáról, helyette határozatlan időre az 1981 óta a cégnél dolgozó, az elmúlt három évben vezérigazgató-helyettesként tevékenykedő Nagy Lászlót nevezték ki. Változott az igazgatóság összetétele is, az elnököt, Balázsi Istvánt leváltották, e testületben viszont Csák Gyula megőrizte tagságát. A grémium várhatóan jövő kedden választ új elnököt - mondta Nagy László.

Nem fogadták el csütörtökön a társaság üzleti tervét sem, abban ugyanis szerepelt az állami tőkeemelés; az új üzleti tervről augusztus végén, szeptember elején dönthet a közgyűlés - tette hozzá.

A közgyűlés kezdetén a közel 1300 munkavállalóból 700-at tömörítő Alföldvíz Szakszervezet tucatnyi dolgozója tartott demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatót. Miskéri László titkár elmondta: nem az állami tulajdonba vételt kifogásolják, hanem azt, hogy velük senki sem egyeztetett, senki sem tájékoztatta őket arról, mi várható.

Az országban működő öt, állami tulajdonú közműszolgáltatónál kiszervezések történtek, amely százas nagyságrendben érintheti az Alföldvíz Zrt. munkavállalóit is, ezért garanciát szeretnének kapni arra, hogy nem csökken a munkavállalói létszám és a bérek - közölte.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk