Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 16 éve

Az idősek sem lázadnak már a tréning ellen

Már az idősek sem tartanak az olyan újkori csodáktól, mint a tréning, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy egyre kidolgozottabb továbbképzési tervekkel rendelkeznek a vállalatok - mondhatjuk el három tréningszervező cég tapasztalatai alapján.

A nagy multinacionális vállalatok mellett egyre több magyar (kis)vállalkozás kap rá a tréning ízére, kezdik ugyanis felismerni azt az alkalmazottakban rejlő hatalmas potenciált, amivel biztosíthatják a szervezet fejlődését - mondhatjuk ki bátran három tréningszervező cég tapasztalatai alapján. Minden valószínűség szerint a szakképzési hozzájárulás megjelenése ébresztette fel hosszú álmukból a magyar társaságokat, elvégre szűkre szabott büdzséjükből ritkán van lehetőségük munkavállalóik fejlődését célzó tréningekre áldozni.

Megkeresésünkre a WIFI Hungária Oktató és Továbbképzési Intézet képzési referense, Kuti Zsuzsanna például arról számolt be, hogy megrendelőik javát ugyan még mindig a nemzetközi cégek adják, de sok magyar társaság igyekszik velük lépést tartani, sőt már kisvállalatok is élénken érdeklődnek szolgáltatásaik iránt, főleg a pályázatoknak köszönhetően. A pozitív tendenciát megerősíti a Cegos Kft. ügyvezetője, Boros István is, bár a hazai vállalatok arányát ennél némileg kisebbre becsüli. Ezzel szemben Kézdi Katalin, a Rodin Management Service Kft. ügyvezetője nem ilyen derűlátó, ők ugyanis csak elvétve találkoznak magyar megrendelő céggel.

Tudatosság terén azonban egyöntetűen pozitívak a tapasztalatok, a vállalatok HR döntéshozói tájékozottak a képzési piacon, a WIFI-nél például gyakorta megesik, hogy a tényleges képzési tematika közös munka eredménye. Legfeljebb outdoor tréningek megrendelésekor fordul elő, hogy csupán a fő irányvonalat határozzák meg a cégek (pl. "mindegy mi, csak csapatépítés legyen"), a szakmai képzések (oktatásszervezés, munkajog, projektmenedzsment) esetén viszont már konkrét elképzelésekkel keresik fel a tréningszervezőket.

Mi alapján válasszunk tréningszervező céget?

Az ilyesfajta céltudatosság azonban könnyen vakvágányra is vezethet, számos olyan tréningszervező cég létezik ugyanis a piacon, amely semmivel sem járul hozzá a dolgozók fejlődéséhez. Ezért mindhárom fenti cég felhívja a figyelmet arra, hogy mindig alaposan tájékozódjunk, hiszen az ajánlat színvonala, ár/érték aránya, a referencia minősége, a tréner személye, illetve egy-egy ismerős ajánlása könnyedén megkülönböztetheti a hozzáértőt a kóklertől. Főként az outdoor jellegű csapatépítő tréningeknél könnyű kiszúrni a szakmaiság teljes hiányát, elvégre nem elég pusztán festői környezetbe helyezve maradandó élménnyel megajándékozni az embereket, valóban építő jellegű feladatokat is ki kell oda találni. Sokan azt hiszik, ha van egy paintballjuk, már mindent tudnak, pedig egy csapat összekovácsolásához, a konfliktusok kezeléséhez ennél sokkalta komolyabb tudásra van szükség - mutatott rá Kézdi Katalin.

Az idősek is szeretik a tréningeket

Nem titok, hogy az idősebbek tartanak az olyan újkori csodáktól, mint a tréning, de Boros István szerint megfordulni látszik a tendencia, egyre inkább kezdi belátni ez a korosztály is, hogy szükség van a továbbképzésekre, így nem is tiltakoznak ellene. Kuti Zsuzsanna szintén osztja ezt a véleményt, bár ő inkább a vezetői státusszal, illetve a humánerőforrás politikájával magyarázza a jelenséget, idősebb ügyfeleik ugyanis kivétel nélkül magasabb körökből kerülnek ki. A Rodinnál egyedülálló képzésük, a lovastréning miatt ugyancsak keveset találkoznak ilyen problémával, a lovak ugyanis hamar kapcsolatot alakítanak ki az emberekkel, még a tréningtől legjobban viszolygók is feloldódnak egy-két óra alatt.

Munkaidő szabadidőben

Európai gyakorlat, hogy a vállalatok a tréningeket hétköznapra szervezik, hogy munkaidejüket, s ne szabadidejüket rabolja el az alkalmazottaknak. Ezzel szemben Magyarországon inkább a hétvégi programok a jellemzőek. A megkérdezett cégek szerint ez nem szentségtörés, hiszen egy évben legfeljebb egyszer vagy kétszer kell a munkavállalónak beáldoznia szabadidejét, s ennyit ő is megtehet a cég - s közvetetten saját maga - sikeréért. Ettől függetlenül igyekeznek hétköznapra tenni, de a megrendelő kifejezett kérésének ők sem tudnak ellentmondani.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk