Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Zajlanak a tárgyalások az ösztöndíj-rendszer átalakításáról

Palkovics László az oktatási államtitkár elmondta zajlanak a tárgyalások az ösztöndíj-rendszer átalakításáról, az oktatási államtitkárság szeretne erre a kérdésre még az év végéig pontot tenni. A megbeszélés részét képezi a juttatások emelése is - írja az MTI.

A teljesítményalapú - közte tanulmányi, szakmai gyakorlati és nemzeti felsőoktatási - ösztöndíjak mellett a rászorultsági, a kiválósági, a mobilitási és a speciális ösztöndíjakat különböztette meg, és azt mondta: az előző tanévben a hallgatói normatív támogatás 14,2 milliárd volt és mintegy 120 ezer hallgatót érintett. Hozzátette: a tanulmányi ösztöndíj minimális összege közel hatezer forint, ez az alsó határ. A szakmai gyakorlat esetében ez közel 12 ezer forint, a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj 40 ezer forint, az ösztöndíjasok száma: 1092.

A rászorultsági alapú ösztöndíjakról elmondta, ennek összege szintén 14,2 milliárd forint. Kitért arra is, hogy az Út a diplomához programban 893 ösztöndíjas van, 230 millió forintot fizetnek ki és maximum összege a juttatásnak 135 ezer forint. A Bursa Hungarica ösztöndíjra több mint 2 milliárd jut, több mint 122 ezren részesülnek benne, és az állami része maximálisan 5 ezer forint. A kiválósági ösztöndíjak közül az Új Nemzeti Kiválóság Program 4 milliárdos kerettel, 1911 hallgatót érint, a juttatás 75 ezer- 350 ezer forint között mozog, míg a doktorandusz ösztöndíj 5,17 milliárdból 3658 hallgatót érint, összege 140-180 ezer forint között mozog. 225 millió forintot biztosítanak a vidéki jogászképzésben a hallgatók támogatására, ebben 1700 hallgató vesz részt. A mobilitási juttatások közül megemlítette a Campus Mundi ösztöndíjat, összege havi 200-350 ezer forint, a kerete a tavalyi tanévben 624 millió forint volt. 2016-21 között 6,6 milliárd az ösztöndíjakra fordítandó forrás, s ez 9000 hallgatónak kínál lehetőséget. A Klebelsberg ösztöndíj 1,64 milliárdból 1517 leendő pedagógust támogat, a magyar sportcsillagok ösztöndíja 135 hallgatót segít 167 millióból.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke elmondta: vannak olyan ösztöndíjjal összefüggő területek - mint a kiválósági, speciális ösztöndíjak -, ahol jelentős előrelépések történtek, ezek azonban csak néhány ezer, illetve néhány száz hallgatót érintenek.

Kitért a 2015-ös felmérésükre, amely szerint 80 százalék rossznak tartja szubjektív anyagi jólétét. A családok hozzájárulása is jelentősen megnőtt - hívta a fel a figyelmet a hallgatói vezető, aki kitért a hallgatók kényszerű munkavállalására. Ha a munkavállalás tapasztalatszerzéssel párosul azt támogatják, ugyanakkor az idén tavaszi Jövőkép programjukból nemcsak az derült ki, hogy a hallgatók anyagi helyzete rossz, hanem az is, hogy egyre nagyobb problémát jelent, hogy a diákok a tanulmányi idő alatt munkát végeznek.

Kiemelte: az elmúlt tíz évben nem történt változás az ösztöndíjaknál, a hallgatói normatíva nem lett magasabb, és ez nemcsak a teljesítményalapú, hanem a rászorultsági juttatásokat is érinti. A hallgatók teljesítményét ösztönözni kell megfelelő juttatási rendszerrel és a hátrányos helyzetű hallgatókat is segíteni kell. Emellett foglalkozni kell a kollégiumok finanszírozásával, a szabályozási környezettel is. A finanszírozásnál 40 százalékos emelésre lenne szükség - mutatott rá a HÖOK elnöke.

Pósán László (Fidesz) azt javasolta, hogy a juttatásokat két külön csoportra bontsák, s legyenek ösztöndíjak és támogatások. A hallgatói munkavállalással összefüggésben megjegyezte: az elmúlt években elindultak az egyetemeken belüli munkavállalást ösztönző formák, amit nagyon pozitív dolognak tartott.

Farkas Gergely (Jobbik) megállapította: a jelenlegi helyzet nem jó, a fiataloknak nagyobb segítségre lenne szüksége. Kitért arra, hogy a HÖOK tanulmánya szerint 12 milliárd kellene egy inflációkövető emeléshez, szerinte anyagi ok nem játszhat közre, hogy ezt megvalósítsák. Azt kérdezte, hogy a vonatkozó tárgyalások megkezdése után 2 évvel, miért nem történt előrelépés a hallgatói normatíva emelésénél?

Hiller István (MSZP) szerint a magyar felsőoktatás egyik legsúlyosabb problémája, hogy egyes hallgatók a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudják átvenni diplomájukat. Ez 50 ezer hallgatót érint - mutatott rá. Van esély ezen változtatni, akár valamilyen ösztöndíj beillesztésével? - kérdezte.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk