kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Csökkenés várható a közfoglalkoztatásban

Idén év végére 210 ezerre, jövőre pedig 190 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak átlagos létszáma - jelentette be a Belügyminisztérium. A közfoglalkoztatás nem cél, hanem eszköz, amellyel szemben a dolgozók nyílt munkaerőpiacra jutás elsőbbséget élvez, mondták.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője bejelentette: 2020-ban 150 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma. A szakember hozzátette: az eddig működő programtípusok mellett új tevékenységekre, valamint a kis méretekben hatékony programok kiterjesztésére is szükség van a közfoglalkoztatottak támogatása érdekében.

Felidézte, hogy a Start-munkaerőprogram idén felhasználható előirányzata 325 milliárd forint. A közfoglalkoztatás nem cél, hanem foglalkoztatáspolitikai eszköz, amellyel szemben elsőbbséget kell élveznie a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásnak, ezért a közfoglalkoztatásban dolgozók továbbjutását a nyílt munkaerőpiacra a kormány eddig is számos intézkedéssel (elhelyezkedési juttatás, munkavédelmi akcióterv, megváltozott munkaképességűek támogatása stb.) segítette - mondta.

A legfontosabb programok idén a járási startmunka (95 milliárd forint, 74 ezer közfoglalkoztatott), az országos közfoglalkoztatási programok (43 milliárd forint, 36 ezer közfoglalkoztatott) és a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás (70 milliárd forint, 65 ezer közfoglalkoztatott) lesznek, emellett számos egyéb - többek között útépítéshez, szociális ellátáshoz, mezőgazdasághoz kapcsolódó - program is indul - ismertette. A BM főosztályvezetője hozzátette, hogy erősíteni kívánják a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezeteket is, foglalkoztatási képességük növelését ezért a Fókusz pályázati program keretében további támogatásokkal segítik.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk