kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Kétszáz cég kínál állást a budapesti Műegyetem állásbörzéjén

A műszaki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és természettudományi diplomát szerző végzős hallgatók, illetve a néhány éve végzett szakemberek, s az őket alkalmazni kívánó cégek számára kíván találkozási lehetőséget teremteni a Műegyetemi állásbörze, amelyet ma és holnap rendeznek meg a fővárosban.

Európa harmadik és a közép-európai régió legnagyobb és legrangosabb állásbörzéjén az idén több mint 200 vállalat kínál majd álláslehetőségeket.

A rendezvénnyel ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy a fiatal szakembereket kereső vállalatok minél egyszerűbben és költséghatékonyabban kutathassák fel leendő munkatársaikat, a fiatal értelmiségiek pedig minél több céggel és állásajánlattal találkozzanak, minél teljesebb képet kapjanak jövőbeni lehetőségeikről - olvasható a Műegyetem honlapján.

A tavalyi börzén megjelent álláskeresők 65 százaléka műszaki, 26 százaléka gazdasági, kilenc százaléka bölcsészettudományi, jogi, agrár, illetve egyéb végzettséget szerez vagy már szerzett. Az állásbörze látogatóinak 44 százalékát motiválta az álláskeresés, a tájékozódni kívánók aránya 34 százalék volt. A látogatók 15 százaléka szakmai gyakorlat iránt érdeklődött, négy százaléka projektfeladatot, diplomamunka-írási lehetőséget keresett, míg három százalékuk részmunkaidős állást próbált találni.

A látogatók mintegy 57 százaléka a tavalyi rendezvény időpontjában első diplomájának megszerzésén dolgozott, 43 százaléka pedig már rendelkezett felsőfokú végzettséggel. A szakmai tapasztalattal nem rendelkező látogatók aránya 35 százalék volt, az egy éven belüli gyakorlattal rendelkezők aránya 47 százalék,az egy évnél több tapasztalattal rendelkezők aránya 18 százalék volt.

Az állásbörzén idén is mintegy 9-10 ezer látogatóra számítanak az egyetem központi épületében.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk