Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Bővíti telephelyét a német Eissmann Nyíregyházán

A tervek szerint 6-6,5 millió eurót (1,8-2 milliárd forint) fordít jelenlegi telephelyének bővítésére az autóipar számára kezelő- és burkolati elemeket fejlesztő és gyártó Eissmann Automotive Hungaria Kft. Nyíregyházán - írja az MTI.

images

images

Böszörményi Attila a nyíregyházi leányvállalat alapításának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy a társaság tavaly vásárolta meg a beruházáshoz szükséges telket, amelyen a meglévő 16 ezer négyzetméteres gyártócsarnokhoz hasonló nagyságú üzemegységet építene fel.

A beruházás első részében a mostani gyártóterület egyharmadával bővítenék a gyárat, a fejlesztés 2018-ban vagy 2019-ben kezdődhetne el - közölte az ügyvezető, hozzátéve, az új beruházással kétszázzal több, mintegy 1100 munkavállaló dolgozhatna a Eissmann-nál.

A jelenlegi nyíregyházi gyártócsarnokot csaknem 1,5 milliárd forintból, még 2011-ben építette fel a cégcsoport - mondta el. Felidézte, hogy az 1964-ben alapított vállalatcsoport első leányvállalata 1997-ben alakult meg Nyíregyházán, kezdetben bérmunkában szállítottak az Opel és a BMW automata sebességváltójához kiszolgáló- és burkolatelemeket. A fő tevékenység mára a kezelőelemek gyártása lett, a nyíregyházi gyárban a prémium kategóriás autókhoz készülnek automata és manuális váltógombok, kézifékmarkolatok, kézifék- és váltómandzsetták. A termékek másik csoportját a burkolati elemek, a légzsáktakarók, a díszlécek, a könyöklők, a fejtámlák és a kormányrés takarók adják.

Az Eissmann hét autógyártónak, a Volkswagennek, a Daimlernek, az Audinak, a Bentleynek, a BMW-nek, a Mininek és a SEAT-nak közvetlenül szállít alkatrészeket, más márkákhoz a rendszerbeszállítókon keresztül juttatják el termékeiket. Az Eissmann-csoportnak három kontinensen 13 gyára működik. Tavaly a konszern 493 millió euró forgalmat bonyolított, alkalmazottainak száma meghaladta az 5 ezer munkavállalót.

A nyilvános cégadatok szerint a magyarországi leányvállalat 2016-ban 21,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el a 2015-ös 19,9 milliárd forinthoz képest. Adózott eredménye alig változott a két évvel ezelőtti adatokhoz képest, 2015-ben 1 milliárd 625 millió forint, míg 2016-ban 1 milliárd 609 millió forint nyereséget realizált.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk