kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A foglalkoztatás bővülését fékezheti a szakemberhiány

Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése az idén, de a folyamat a szakemberhiány miatt már komolyabb akadályokba ütközhet - kommentálták elemzők a KSH adatokat.

images

A KSH hétfői közlése szerint 2016. november-2017. januárban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 401 ezer volt, 161 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az adat 10 ezres csökkenést mutat az előző három havi adathoz, a tavalyi negyedik negyedévéhez képest. A munkanélküliségi ráta 1,9 százalékponttal 4,3 százalékra csökkent az előző év azonos időszakához képest, és 0,1 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi negyedik negyedévinél. A munkanélküliek száma 198 ezerre csökkent, ami 82 ezerrel alacsonyabb az egy évvel korábbinál.


Egyre nehezebben tudnak bővülni a vállalatok



Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában felhívta a figyelmet, hogy a munkaképes korú lakosság aktivitási rátája 70,5 százalék volt november-januárban, enyhén mérséklődött az elmúlt hónapokhoz képest, ahogy a foglalkoztatási ráta is.

Kiemelte: a foglalkoztatottság növekedésének megakadása azt jelezheti, hogy egyre nehezebbé válik a hazai munkaerőhiányos környezetben a további létszámbővítés a vállalatoknak. Hozzátette azt is, hogy nő a nyugdíjba vonulók száma.


A bérek akár kétszámjegyű bővülést is elérhetnek



A szakértő szerint a foglalkoztatás emelkedése és a munkanélküliség csökkenése már komolyabb akadályokba ütközhet idén, a munkaerőpiaci helyzet elsősorban a bérek emelkedésével javulhat tovább, a bérek éves növekedési rátája elérheti akár a kétszámjegyű átlagot is. A munkanélküliségi ráta várhatóan 4 százalék körül kerülhet nyugvópontra - jelezte Virovácz Péter.


Termelékenységfokozó lehet a munkaerőhiány



Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője hangsúlyozta: a foglalkoztatás ütemének növekedését a közeljövőben fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, ugyanakkor a köztisztviselői állomány, valamint a közfoglalkoztatottak számának tervezett csökkentése segítheti, hogy a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozduljon.

Hozzátette, hogy a vállalkozásoknál a munkaerőhiány kikényszerítheti a termelékenység fokozását.

A szakértő kommentárja szerint a következő hónapokban a foglalkoztatottak száma szezonális hatások miatt átmenetileg 4,4 millió alá csökkenhet, így az idei év elején szintén szezonális hatások miatt átmenetileg újra 4,5 százalék fölé emelkedhet a munkanélküliségi ráta.

A foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése azonban ebben az évben is folytatódhat, az év második felében már 4 százalék közelébe mérséklődhet a munkanélküliségi ráta. Idén 4,1 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,1 százalékról - közölte Suppan Gergely.


4 százalékig csökkenhet a munkanélküliség idén



Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is úgy látja, hogy a munkaerőpiac tovább feszesedik idén, illetve folytatódhat a munkanélküliségi ráta mérséklődése, célba veheti a 4 százalékos szintet.

Kommentárjában szintén kiemelte, hogy a tavalyi gyors ütemű bérnövekedés is folytatódhat, illetve gyorsulhat.

A szakértő szerint a bérinfláció hatása hamarosan megjelenik a fogyasztói árakban, az inflációs ráta egy-másfél éven belül átlépheti a jegybank 3 százalékos inflációs célját.

Annak ellenére, hogy gyorsul az infláció, az MNB Monetáris Tanácsa nem fog kamatemeléssel reagálni, a tanács tagjai többször is hangsúlyozták, hogy a negatív reálkamat fenntartását preferálják. Emiatt az Ersténél nem számítanak az alapkamat változására sem idén, sem jövőre - fejtette ki Ürmössy Gergely.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk