Megjelent: 5 éve

A multik oldalára állt a miniszterelnök az MSZP szerint

Az MSZP szerint a miniszterelnök a multinacionális cégek oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását, amely ellen az ellenzéki párt tiltakozásra szólít fel.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta: a tervezett módosítással "Orbán nem a dolgozók(...), hanem a nagytőkének meghajolva a multinacionális cégek oldalára állt", ami megengedhetetlen. "Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért" - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a tiltakozás minden formáját meg kell ragadni.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, minden adott a törvényjavaslatban ahhoz, hogy kizsákmányolják a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét emiatt, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról. Az a multinacionális tőke, amely "előtt most Orbán (...) meghajol", egyébként így majd munkaerőhiány miatt el fog menni az országból - jegyezte meg.

A szocialista politikus szerint a szombati szakszervezeti tüntetés bebizonyította, hogy van munkásvédelem Magyarországon. Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a "rabszolgatörvényből". Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni. "Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával" - jelentette ki.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk