kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

2 millió új munkahely jöhet létre 2020-ban

A PwC várakozásai szerint a G7 országok körülbelül 2 millió új munkahelyet hoznak létre, amelyen belül öt új munkahelyből négy az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Japánban jön létre. Miközben a G7-ek munkaerő-tartalékai lassan elapadnak, a keresetek tovább emelkednek - írják közleményükben.

images

A termelékenység növelése nélkül azonban a vállalatok haszonkulcsának
szűkülése várható.

Hasonlóképpen a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) azt várja, hogy a hét legnagyobb feltörekvő gazdaság - az E7-ek - mintegy nettó 8 millió munkahelyet teremt. Az ILO G7-ekre vonatkozó foglalkoztatási előrejelzései azt mutatják, hogy a férfiak és a nők egyenlő mértékben vesznek majd részt a foglalkoztatásban. Az E7 országokon belül azonban az ILO előrejelzései szerint az újonnan létrehozott munkahelyek nemek közötti megoszlása kevésbé lesz egyenletes.

A PwC előrejelzése szerint 2020 a világgazdaság lassulásának éve lesz, miközben a kereskedelmi feszültségek továbbra is kihívást jelentenek majd a globális ellátási láncok és a világgazdaság további integrációja számára.

A PwC szakértőinek prognózisa szerint a globális gazdasági növekedés 2020-ban várhatóan körülbelül 3,4%-kal fog növekedni a vásárlóerő-paritás tekintetében, szemben az elmúlt húsz év 3,8%-os éves átlagával.

Várhatóan a szolgáltatások a globális kereskedelemben továbbra is jól teljesítenek, és a szolgáltatásexport globális értéke 2020-ban eléri a rekordnak számító 7 ezer milliárd dollárt. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság valószínűleg továbbra is a szolgáltatások vezető exportőre lesz, bár Kína az év során várhatóan megelőzi a negyedik helyen szereplő Franciaországot.

Bizonytalan kilátások a globális kereskedelemben

Általánosságban elmondható, hogy 2020-ban a globális gazdasági növekedés szerény ütemben folytatódik, mivel a főbb gazdaságok növekedését az alkalmazkodó pénzügyi feltételek, valamint a nettó export és a beruházások helyett egyre inkább a háztartások fogyasztása élénkíti.

„A globalizáció az 1970-es évek óta a világgazdaság meghatározó jellemzője. Az árukereskedelem globális növekedése azonban drámaian lelassult, sőt 2019-ben visszájára fordult. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési mechanizmusának decemberi megbénításával a globális kereskedelem területén a jövőben még több kihívásra kell számítanunk. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy az integráció és a kereskedelmi forgalom továbbra is növekszik, csak lassabb ütemben. Tekintettel az árukereskedelem és a gazdasági növekedés közötti kapcsolatra, 2020-ban is a világgazdaság átlagosnál alacsonyabb növekedése várható” - mondta Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa.

A világ népessége a valaha volt legnagyobb, de egyben a legöregebb is

A világ népessége 2020-ban várhatóan eléri a 7,7 milliárd főt, ami körülbelül 10%-os növekedést jelent az elmúlt évtizedhez képest. Kína, India és Afrika szubszaharai térsége várhatóan a világ éves népességnövekedésének mintegy felét teszi ki. Ugyanakkor a 60 év felettiek száma világszerte várhatóan meghaladja az egymilliárd főt. Kínának várhatóan több 65 év feletti lakója lesz, mint a hat másik legnagyobb feltörekvő gazdaságnak együttvéve.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk