Megjelent: 5 éve

100 ezer üres állás Magyarországon - hol is vannak?

„Nem lehet munkát találni.” „Nincsenek is igazán jó állások.” „Csak közmunkára keresnek”. Országszerte hallani ilyesfajta panaszáradatot álláskeresőktől. Pedig a valóságban közel 100 ezer álláshely betöltetlen itthon és Ausztria magyar lakta területein. Ráadásul vállalkozók ezrei keresnek hiába munkaerőt. A Haszon magazin szeptemberi számában megjelenő összeállításból kiderül, hol vannak az üres állások, kik a legkapósabbak, és milyen módszerrel keresnek a cégek munkaerőt?

images

Főként internetes állásportálokon keresi új munkatársait két nagy munkahelyteremtő, a győri Audi Hungária és a hatvani Robert Bosch Kft. A diplomás műszaki pályakezdőkért pedig akkora a harc, hogy már az egyetemi évek alatt csábítják őket. Az Audi a győri Széchenyi István Egyetemmel fűzte szorosra a kapcsolatot. Évente 350 szakmai gyakorlatost fogad és 100 diplomadolgozat megírását támogatja. A Bosch a Miskolci Egyetemen működtet tanszéket és mindkét cég együttműködik felsőoktatási karrierirodákkal.


Több száz mérnököt vesz fel a Bosch


„Idén több száz mérnököt tervezünk felvenni” – fogalmaz Nagy Anikó, a Bosch HR-igazgatója a Haszon magazin kérdésére válaszolva. „Budapestre főként villamos- és gépészmérnököket keresünk főként szoftverfejlesztés, hardverfejlesztés, tesztelés, rendszerfejlesztés, konstrukció, szimuláció, projektmenedzsment területre. Hatvani és miskolci telephelyeinken a minőségügyi, termelési ágazathoz keresünk munkatársakat.”


Az Audi két éven belül 2100 fővel bővíti jelenlegi 6700 fős létszámát. Ehhez 900 millió eurós (252 milliárd forint) megaberuházás társul. „Legnagyobb számban autógyártókra, autófényezőkre, karosszérialakatosokra és autószerelőkre lesz szükség. A felsőfokú végzettségűek közül gépészmérnök, villamosmérnök, közlekedésmérnök, műszaki menedzser szakirányról várunk pályázókat. Már folyik a toborzás” – kapták a választ a lap munkatársai a győri autógyártótól.


Mindkét multinacionális vállalat megpróbál a gyárak vonzáskörzetén kívülről is toborozni. Nagy Anikó elmondta, hogy Hatvanba sok dolgozó ingázik Budapestről. Az autós bejárást támogatják, van céges busz, amely a fővárosi Népligetből indul. Az Audi dolgozóinak túlnyomó többsége Győrből és annak 50 kilométeres vonzáskörzetéből érkezik. A vállalat a gyárbővítéssel párhuzamosan 70 kilométerre szeretné növelni hatósugarát. Az Audi HR-osztályán úgy tapasztalják, főleg a fiatalabbak pályáznak távolabbról. A cég a mobilitást lakásvásárlási, albérleti támogatással és buszjáratokkal segíti.


Kell a szakképzettség


Hol vannak az üres állások? A legtöbb munkalehetőség az állami munkaügyi kirendeltségeknél jelenik meg. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss adatai szerint csupán júliusban 47 ezer új állást jelentettek be és összesen 98 ezer munkalehetőség állt közvetítésre készen a hónap folyamán. Igaz, ezekben az önkormányzatok által biztosított közmunkák és a bértámogatással létrejövő új munkahelyek is szerepelnek.


Ha a szakképzettséget igénylő munkák alapján böngészünk, akkor látható, a legtöbb munka az építő-, a vendéglátóiparhoz és a kereskedelemhez köthető. A leggyakrabban hirdetett munkakörök: eladó, szakács, lakatos, felszolgáló, szabó, varrónő, hegesztő, kőműves, üzletkötő, hentes, pénztáros, fodrász.


A legjobb a helyzet Győr-Moson-Sopron megyében, amely 5,1 százalékos álláskeresői rátájával áprilisban hagyta le Budapestet. „Júliusban közel 4 ezer álláslehetőség szerepelt az adatbázisunkban” – ad betekintést Rimányiné Somogyi Szilvia, a regionális munkaügyi szervezet igazgatója. Minőségi, elsősorban vasipari szakmunkásokat kerestek a munkaadók. Az Audi nagyberuházása mellett jelentős a beszállító középvállalkozások munkaerő-igénye, ipari parkunkban száznál több cég működik”.


Diplomásoknak szóló ajánlatok elsősorban a nagy állásportálokon és a személyzeti tanácsadók adatbázisában található. Mivel egyes cégek több portálon is hirdetnek, az átfedések miatt összesen 8-10 ezerre becsülhető ennek a szegmensnek az ajánlata . A munkaadók a hirdetések mellett az oldalak önéletrajzi adatbázisában is kereshetnek, ahová az álláskeresők ingyenesen tölthetik fel cv-jüket.


A Haszon magazin most megjelent összeállításából az is kiderül, mely szakmák a legkeresettebbek, mekkora fizetéssel járnak, és mi a sikeres álláskeresés 10 titka.


2011. szeptember 1.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek