Megjelent: 17 éve

Kétszer veszik fel a szociális juttatásokat a lengyel vendégmunkások

A bürokrácia lassúságában és figyelmetlenségben bíznak a lengyel vendégmunkások akkor, amikor nemcsak Nagy-Britanniában, hanem Lengyelországban is megigénylik a gyermekeik után járó szociális juttatásokat - tolmácsolja a BBC rádió oknyomozó riportját a Napi Gazdaság.

images

A nyomozó kedvű újságírók kilenc lengyelországi vajdaságot vizsgáltak meg, és hatban találtak kettős játékra utaló jeleket. Az esetek legalább harmadában folyamodtak a vendégmunkás szülők otthon és külföldön is gyermekeik után járó ellátáshoz, de előfordult olyan is, ahol ez az arány ötven százalék volt.

Sokan arra számítanak, hogy a britek alapjáraton nem fognak rájönni a turpisságra, elvégre honnan tudnák ők, hogy mit igényeltek egy lengyel kisvárosban. Csakhogy az adó- és vámhivatal számára ez csalásnak minősül, ezért nagy energiákat fordít az ilyesfajta esetek felderítésére. Igaz, mindez jó időbe fog telni, a lengyelek 220 ezres bevándorló tömegét ugyanis képtelenek azonnal feldolgozni, így előreláthatólag két évet vesz igénybe a teljes ellenőrzés - magyarázza a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk