Megjelent: 6 éve

Biztonsági veszélyt hordoz a saját eszköz munkahelyi használata

Ma már teljesen természetes, hogy okostelefonokat és tableteket használnak sokan a munkához. Ugyanakkor sok cég nem örül neki, mert egyre növekvő biztonsági kockázatot jelenthet. A szakértők szerint azonban létezik arany középút.

A mobil eszközök használata szinte elkerülhetetlen a szervezeteknél. Egy friss kutatás arra mutatott rá, hogy a cégek 61 százaléka elvárja, hogy az alkalmazottak akkor is utolérhetők legyenek az irodán kívül, ha nem biztosítanak számukra mobiltelefont. A felmérés alapján a vállalatok 82 százalékánál ugyanis fontos szerepet játszanak a mobil eszközök a hatékony munkavégzésben, valamint a döntések gyors meghozatalában - írja a Magyar Idők.

A válaszadók háromnegyede szerint az ügyfelek megfelelő kiszolgálásához, illetve az innovációhoz és a csapatmunkához is jelentős mértékben hozzájárulnak ezek az eszközök. Hetven százalék pedig úgy gondolja, hogy az alkalmazottak elégedettségét, illetve a bevételt is növeli, ha okostelefonokat és tableteket használnak a szervezetnél.

A cégeknek két választásuk van: vagy maguk adnak az alkalmazottaknak legalább középkategóriás szintű készülékeket, vagy engedélyezik a beosztottaknak, hogy saját okostelefonjaikat és tabletjeiket használják a munkához is. Akármelyik mellett is döntenek azonban, mindkét esetben biztonsági kockázatok merülnek fel, ezért gondoskodni kell arról, hogy ezekről az eszközökről se érhessék el illetéktelenek a céges hálózatot és erőforrásokat, és ne lophassanak el értékes információ­kat.

Néhány éve már léteznek céges mobileszköz-felügyeleti (MDM) szoftverek, amelyek képesek biztosítani a szervezetek számára a megfelelő ellenőrzést és biztonságot. Ezek alkalmazása azonban általában azzal jár, hogy az alkalmazottak kénytelenek átengedni a kontrollt készülékeik felett az IT-részlegnek, beleértve saját személyes alkalmazásaikat, adataikat és kommunikációjukat - s ez nem mindig tetszik nekik.

A Micro Focus szakértői ezért a mobil eszközök vállalati kezeléséhez olyan fejlett megoldást javasolnak, amelynek segítségével elkülönített, biztonságos munkaterületek, konténerek hozhatók létre az okostelefonokon és tableteken. Ezek a telefonon található adatoktól és alkalmazásoktól elkülönítve működnek, és a hagyományos MDM-eszközökhöz hasonló felügyeletet tesznek lehetővé, miközben a munkavállaló privát szféráját is tiszteletben tartják.

Az IT-szakemberek semmihez nem férnek hozzá a felhasználó saját tartalmai közül, a vállalati munkaterületen belül azonban továbbra is elvégezhetik a szükséges feladatokat akár távolról is. Többek között telepíthetnek, frissíthetnek vagy törölhetnek alkalmazásokat, módosíthatják a hozzáféréseket, és a teljes céges mappát törölhetik, ha a készüléket ellopnák vagy elveszítenék, vagy amikor az alkalmazott elhagyja a szervezetet.

Magyar Idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk