Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Ab: érvényesek a Munka törvénykönyvének december 12-ei módosításai

Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének a parlament 2018. december 12-ei ülésnapján elfogadott módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény kapcsán - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatában.

Ellenzéki parlamenti képviselők, az Országgyűlés tagjainak több mint egynegyede fordult az Ab-hez azzal, hogy a testület semmisítse meg a két törvény december 12-én elfogadott rendelkezéseit, mert azok elfogadásának körülményei szerintük házszabályba és alaptörvénybe ütközőek, így közjogilag érvénytelenek. Az indítványban egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy az Országgyűlés elnöke és a levezető elnök nem a pulpitusról vezette az ülést.

Az Ab indítványokat elutasító döntésének indoklásában egyrészt azt emelte ki, hogy a szavazások kifogásolt körülményei nyomán nem sérültek garanciális szabályok, másfelől pedig arra mutatott rá, hogy a képviselők felelősek azért, hogy megfeleljenek - a többi között a személyes közreműködésre vonatkozó - elvárásoknak.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk