kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

A Liga titkos szavazást szeretne

A Liga szeretné elérni, hogy a parlamentben titkos szavazás legyen a társadalombiztosítás részleges privatizációját lehetővé tevő egészségügyi törvényről december 17-én - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: azért tartják fontosnak a titkos szavazást, hogy az országgyűlési képviselők lelkiismeretük szerint szavazhassanak.

Gaskó István tájékoztatása szerint a héten folytatják a területi kampányokat, hogy meggyőzzék az országgyűlési képviselőket az egészségügyi törvény elutasításáról, illetve szembesítsék őket választóikkal, valamint mozgósítsák a december 15-iki demonstrációra azokat, akik nem tudnak élni a sztrájk lehetőségével. A területi kampányok során sajtótájékoztatókat tartanak, illetve a helyi rádiókban műsorok hangzanak el.

Gaskó István elmondta, hogy felkérik a szakszervezeti konföderációkat, hogy hatékonyabb eszközt válasszanak az egészségügyi törvény elutasításához, és vegyenek részt a december 15-iki tüntetésen, illetve a december 17-én kezdődő sztrájkban.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke közölte, hogy újabb tagszervezeteik csatlakoztak a december 17-iki sztrájkhoz.

A Munkástanácsokhoz tartozó szervezetek sztrájkot tartanak a székesfehérvári Alba Regia gyárában, a lábatlani viscosa-gyárban. A Budapest Airportnál lévő szervezetük december 17-én 7-9 óra között sztrájkol.

Munkabeszüntetést tart a JMT értékszállító vállalat, valamint csatlakoztak a 16 Volán-társaságnál lévő tagszervezeteik, továbbá a múlt héten bejelentett gazdaköri tiltakozó akciókban a Munkástanácsok helyi szervezetei is részt vesznek.

Gyenes Géza, a Magyar Orvos Szövetség elnöke a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal pénteken elfogadott határozatát ismertette. Kiemelte: a kerekasztal felszólítja a munkavállalói érdekképviseleteket, hogy egységesen lépjenek fel az egészségügyi törvény elfogadása ellen, illetve valamennyi parlamenti pártot megkeresik a titkos szavazás lehetőségének megteremtése érdekében. Antidemokratikus eszköznek tartják, hogy diszkrimináció érje a parlamenti képviselőt szavazatáért.

Palkovics Imre elmondta, hogy nem ért egyet a parlamenti titkos szavazással, mert szerinte a képviselőknek fel kell vállalniuk döntésüket. Az is elhangzott, hogy a sztrájkok időpontjáról, az elégséges szolgáltatásokról helyben kell tárgyalni.

Gyenes Géza közölte: az egészségügyben "lépegetős" munkabeszüntetésre lehet számítani. Példaként említette, hogy amikor a különböző osztályok eltérő időpontban sztrájkolnak, az ügyeleti ellátást biztosítani kell, a sürgősségi osztályok nem sztrájkolhatnak.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk