kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Alig fizetik ki a túlórákat a rendőröknek

Több mint 55 ezer túlórából alig több mint 7 ezer után fizettek pénzt 2016-ban a szabolcsi rendőröknek, a többit szabadidővel csúsztatták le a megyében, a helyzet azóta is változatlan -írja az Index.

A portál azt írja, hogy a megyei rendőrkapitány döntött úgy, hogy szabadnapokat és nem túlórapénzt kapnak a rendőrök. A törvény szerint azonban erről maguk az érintettek dönthetnének. A rendőrség cáfolta az index.hu értesüléseit, de a portálnak bizonyítékai vannak az évek óta tartó túlóra „kifizetési” gyakorlatra.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a megyei főkapitány, Farkas József dandártábornok utasítására csak 2015. október közepéig történtek úgy a túlórákkal kapcsolatos díjazások, ahogy azt a törvény előírja. A megyei főkapitány ekkor a pénzben megváltani kívánt túlórák engedélyezését egyszerűen magához vonta. Addig a helyi kapitányoknál kellett lejelenteni, hogy a túlórákért pénzt vagy szabadidőt kér-e a dolgozó, és ahogy kérte, úgy kapta. A kapitányok nem mérlegelhetnek, hiszen jogszabály mondja ki: ha a dolgozó pénzt kért, akkor pénzt kellett fizetni a túlóráért.

Ennek pedig írásos nyoma van, amit a portál közölt is. Eszerint 2016-ban 55 ezer túlórából csak hétezret adtak oda pénzben, a többit szabadidőben csúsztatták le. Ugyanebből a dokumentumból az is kiderül, hogy a szigorítást (a túlórák számának csökkentését) a főkapitány rendelte el: míg 2015 októbere előtt havonta átlagosan 4,5 óra túlóra jutott egy rendőrre, addig a szigorítás után már csak átlagosan 2,2 óra.
Ez a gyakorlatban a következőképp nézett ki egy, a lapnak nyilatkozó szabolcsi rendőr szerint: „Ha kért is valaki, akkor nem adta meg, vagy például 5-6 óra helyett 1 vagy 2 órát engedélyezett fizetős túlóraként leírni, a többit szabadidőben engedte megváltani" Ez mindössze pár napig működött a felháborodás miatt. Viszont a rendőrök munkája jóval több lett a határrendészeti feladatok átvételével. Pluszban egy bűncselekményen helyszínelni is kell, de a nyomozás már túlórában történne, amit a vezetők el akarnak kerülni.

Az indexnek nyilatkozók szerint a szerint a megyei vezetők féltik az állásukat és próbálnak megfelelni a főkapitány szabályainak. A szolgálatot teljesítő rendőrök pedig két éven át a túlórákat nem merték pénzben kérni. Féltették a saját kapitányuk pozícióját, ahogy a saját munkájukat is. Ezáltal fejenként több százezer forinttól estek el.

A lap szerint a szabolcsi példa korántsem egyedi. Inkább azok a szervek számítanak kivételnek, ahol gyakorlatilag minden túlórát kifizettek, ha ezt kéri valaki. Ilyen például a Nemzeti Nyomozó Irodát is magában foglaló Készenléti Rendőrség, a TEK, a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Sőt, a vezetők éves jutalmazásakor is számít, hogy a vezető alá tartozó állomány milyen arányban kéri kifizetésre, illetve szabadidőben történő megváltásra a túlórákat. Minél többen kérik a pénzt, annál kisebb az esélye az adott parancsnoknak, hogy jutalmat kapjon.

index.hu, fotó:pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk