Megjelent: 16 éve

Kozák Ákos a Magyar Marketing Szövetség új elnökségi tagja

A Gfk Hungária ügyvezető igazgatóját választották az MMSZ új elnökségi tagjává.

Az elmúlt években rendkívül gyorsan változott a piac és a hozzá tartozó kommunikáció is. Ez több feladatot és nagyobb felelősséget jelent a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) számára is. A szövetség továbbra is elkötelezetten dolgozik a marketing szakma szerepének és hitelességének megerősítésén, így felhatalmazást adott az elnökségnek, hogy létszámát további elismert, kiváló szakemberekkel bővítse. A felkérést Kozák Ákos a Gfk Hungária ügyvezető igazgatója elsőként fogadta el. Így az MMSZ 12 elnökségi taggal rendelkezik.

Kozák Ákos GfK Piackutató Intézetnél 1989 óta dolgozó munkatársaként tanúja volt a legújabb kori marketing kialakulásának és működésének. A szakember kilencvenes évek derekán azt tapasztalta, hogy a marketing egyes területeire specializálódott érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetek jöttek létre, amelyek egyébként hatékonyan képviselték a szakmapolitikai érdekeket.

Ezekre a szervezetekre, szövetségekre továbbra is szükség van, de úgy gondolja, hogy mindamellett helye van a marketing integratív felfogásának is.

A szakember 2006-ban részt vett egy amerikai professzorok által
szervezett, a marketing pénzügyi folyamatokra gyakorolt hatását tárgyaló kurzuson, s ez teljesen új megvilágításba helyezte a diszciplínát. Bízik benne, hogy a magyarországi marketing-élet az elmúlt öt-tíz év hektikus periódusa után újra visszatér a lehiggadt, elméleti fázisába, új értelmezést és szerepet kapva a vállalatok működésében és a menedzsment megítélésében. Azt reméli, hogy ennek a folyamatnak részese lehet - fejtette ki Kozák Ákos új feladatával kapcsolatban.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk