Megjelent: 6 éve

Indul a Nyári diákmunkaprogram

Idén is elindul a Nyári diákmunka elnevezésű központi munkaerőpiaci program. A Nemzetgazdasági Minisztérium azért indíja a projektet, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezhessenek, munkajövedelemhez jussanak, és az is, hogy megelőzhető legyen a fiatalkori inaktivitás. A keretösszegből 30 ezer diák juthat munkához - írja a Világgazdaság.

images

images

A Nyári diákmunkaprogram június 18-án indul. Támogatható a területi, települési önkormányzat, illetve annak önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye és a munkaerőhiány kezelése miatt a mezőgazdaság és a vendéglátás területén működő cég is lehet - írja a lap.

A diákok munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a fizetés és a ténylegesen lerótt szociális hozzájárulási adó együttes összegét 100 százalékban megtérítik a munkáltatónak.

Az önkormányzatoknál való elhelyezkedéskor a diákok legfeljebb két és fél hónapos (2018. július 18. - 2018. augusztus 31.), maximum napi hatórás foglalkoztatása támogatható.

A havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében havi 135 375 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 103 500 forint vehető figyelembe, ezen összegen felül téríthető meg a szociális hozzájárulási adó.

Fotó: Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk