kapubanner for mobile
Megjelent: 22 éve

Mi az outplacement és miért előnyös?

A magyar piac még ízlelgeti, tanulgatja az outplacement fogalmát. Pedig az elbocsátás humánus formájának alkalmazásával nem csupán pénzt költ a vállalat, hanem javítja hírnevét és a munkahelyi légkört. Cikkünkben az idegenül csengő szó magyarázatával, történetével és az eljárás hasznával foglalkozunk.

Kitesz a főnök a cégtől és ezután segítséget ad az álláskeresésben?" A szocialista tervgazdaság és teljes foglalkoztatás után a kapitalizmus farkastörvényeivel szembesülő magyar munkavállaló első hallásra keserűen mosolyog a fenti kérdésbe burkolt feltételezés hallatán, mondván a szociális érzékenységet nem a piaci verseny keretei között kell keresni.
Pedig a tőkés világban létezik az elbocsátás humánus formája, az outplacement, sőt több mint fél évszázados múltra tekint vissza.

Ismét egy idegen szó

Ugyan javuló tendenciát mutat a magyarok idegennyelv-tudása, ám nem árt egy mini nyelvóra keretében ismerkedni a fogalom írásmódjával és hangalakjával. Tehát "outplacement" leírva és "autplészment" fonetikusan.
"Már megint egy magyar füllel idegenül hangzó szó", fortyanhat fel a magyar nyelvért aggódó olvasó, ám egyetlen magyar szóval még a szakértők sem tudják megfogalmazni a tartalmat.
"Röviden kihelyezési politikának lehetne nevezni. Az outplacement gondoskodó vállalati magatartás, a szükséglet feletti létszámleépítésnél bekövetkező konfliktusok kezelésére külső tanácsadói cég aktív bevonásával", magyarázza a humánpolitikai eszköz jelentését Kozák Emese, a Kozák és Társai Outplacement Tanácsadó ügyvezető igazgatója. Az outplacement tehát segítség a menesztett alkalmazottak elhelyezkedési esélyeinek javításáért.

Segítség a frontról visszatérőknek

Az outplacement az Egyesült Államokban alakult ki a Második Világháború után, a frontról visszaérkezett és leszerelt katonák integrálására. A háború alatt megváltozott gazdasági környezetbe a cégek segítsége nélkül ugyanis nehezen tudtak volna beilleszkedni a háborút viselt katonák.
Nyugat-Európában a hetvenes évekre jelent meg az outplacement és a nyolcvanas években terjedt el.
A magyarországi kezdetekre így emlékezik Kozák Emese: "Az outplacement Magyarországra a kilencvenes évek közepén szivárgott be. 1996-ban a debreceni Biogál gyógyszergyárnál történt tömeges leépítés, mely során a cégvezetés szociálisan és részben képzésben - gondoskodott az elbocsátottakról, így az outplacement kezdeményei ekkor tűntek fel. Cégünket 1998-ban alapítottuk és máig mi vagyunk az egyetlen csak erre szakosodott szolgáltató cég az országban", így Kozák Emese.

Sok vezető nem is ismeri

Bár a humánpolitikában elterjedt a fogalom, a magyarországi cégek ha ismerik is, de nem használják. "Inkább a külföldi tulajdonban lévő cégek, amelyek anyaországában már kialakult gyakorlata és hagyománya van az outplacementnek ismerik ennek a szolgáltatásnak a komoly gyakorlati hasznát. A magyar cégek egyelőre tájékozódni szeretnének és információt kérnek", jellemzi a hazai helyzetet Jónás Anikó, az outplacement tanácsadással is foglalkozó személyzeti tanácsadó cég, az Adecco irodavezetője.
"Az a tapasztalatunk, hogy a magyar cégvezetők nem nagyon ismerik az outplacementet", erősíti meg Kozák Emese.

Gondoskodás és hírnév

Az outplacement alkalmazása kiadással jár a munkaadónak, ám ez korántsem tekinthető egyszerű kiadási tételnek, ugyanis sok, közvetlenül nem látható haszonnal jár.
"Az outplacementtel végrehajtott elbocsátás azt az üzenetet hordozza a cégnél maradottaknak, hogy a munkaadó gondoskodik minden alkalmazottról. Az outplacement nyugodttá teszi a munkahelyi klímát, segít az értékes, de a tömeges elbocsátás láttán megriadó munkavállalói réteg megtartásában, megnyugtatásában, míg az elbocsátott munkavállalókban nem okoz rossz szájízt a vezető döntése, segít a rossz élmény feldolgozásában és nyitva hagyja a kaput, hogy valamikor visszatérjen a céghez", ad betekintést az outplacement előnyébe Kozák Emese.
Tehát nem elsősorban szociális érzékenységét, önzetlenségét hangsúlyozza a munkaadó -ez túl szép lenne a kapitalizmusban-, amikor gondoskodik az elbocsátott alkalmazottak képzéséről, hanem a cég image-ét, a maradó munkatársak hangulatát tartja szem előtt.
Munkajogi szakértők tanácsolják, hogy érdemes a munkaszerződésbe belefoglaltatni, hogy a szükséglet feletti leépítéskor megkapja az alkalmazott az outplacement lehetőségét.

Milliós tanácsadói díjak

A tanácsadó cégek tanácsadói díjat számolnak fel a szolgáltatást igénybe vevő vállalatoknak. Az összeg elég széles sávban mozog. Információink szerint a csoportos tanácsadás személyenként 60-250.000 Ft között mozog a magyar piacon, míg az egyéni (felsővezetői) díja milliós nagyságrendű.
Több tanácsadó cég azonban nem fix tarifákon dolgozik, hanem a kliens éves jövedelmének bizonyos (általában 15) százalékát számolja fel, így az outplacement díja több is lehet. Hiába, az image javításáért illetve a szociális érzékenység kimutatásáért az outplacement alkalmazásakor is a kasszába kell nyúlni...

Karácsony Zoltán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk