kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Hosszabbít az Év fiatal vezetője pályázat

Az előzetesen meghirdetett határidőnél tovább, egészen december 1-ig küldhetik pályázataikat a jelentkezők az Év fiatal vezetője - 2017 díjra. A díj meghirdetése óta egyre élénkebb az érdeklődés a pályázók részéről, így könnyen elképzelhető, hogy idén is rekordot dönt a pályázók száma.

Folyamatosan érkeznek a díjkiírással kapcsolatos megkeresések mind a jelentkezők, mind pedig a támogatók oldaláról. „Az elmúlt két év felfokozott érdeklődése után nagyon örülünk, hogy ez idén sincs másképp, ugyanakkor mindig jólesik a visszaigazolása annak, hogy jó úton indultunk el ezzel a díjjal” - mondja el Tóth Annamária, a díjat kiíró Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője.

A pályaművek érkezésével párhuzamosan a neves szakemberekből álló zsűri már megkezdte az értékelési szempontok összehangolását. A zsűri a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, eredményeit, de nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre.

„Reménykedünk abban, hogy a tavalyi és tavaly előtti érdeklődést is meghaladó, rekordszámú pályázat érkezik.” - jellemzi a szervezők várakozását Bite Barbara, a Coaching Team alapító-ügyvezetője. Mivel több nagyvállalattól érkezett jelzés, hogy a színvonalas pályázat elkészítéséhez valamivel több időre lesz szükség, a pályázat leadási határidejét is kitolták, egészen december elsején éjfélig várják a 40 év alatti vezetők pályaműveit. A hosszabbítást indokolta az is, hogy a meghirdetés óta újabb nagyvállalati támogatók álltak a díj mellé, így a velük való hatékony kooperáció kialakítása is időigényes volt.

„A felfokozott érdeklődést részben annak tudjuk be, hogy az ügy mellé álltak a hazai Top200-ban szereplő vállalatok, így például - platina fokozatú támogatóként - ING Bank, vagy arany fokozatúként a Vibrocomp, ezüst fokozatú támogatóként a Szerencsejáték Zrt. és a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., bronz fokozatúként pedig a Becton Dickinson Hungary. Még fontosabb szempont, hogy olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet” - hívja fel a figyelmet a díj üzenetére Tóth Annamária. A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során.

A díjra többféle kategóriában (nagyvállalati, kkv, nonprofit, állami) lehet pályázni, az ünnepélyes díjkiosztó 2018 februárjában lesz, ekkor derül fény arra, ki lesz Magyarországon 2017 Év Fiatal Vezetője. A Coaching Team szakmai vezetője elmondja azt is, hogy a bírálók ugyanakkor a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában.

Külön figyelem övezi a legjobb 30 év alatti vezető különdíjat is, hiszen a győztes még a fiatal vezetők között is a legrátermettebb utánpótlást képviseli majd.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk

PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk