Megjelent: 5 éve

Közgazdász, jogász: az idei felvételi nagy vesztesei

Szinte teljesen megszünteti a kormány a közgazdász- és jogászképzés állami finanszírozását - derül ki a kormány által elfogadott felsőoktatási keretszámokból, amelyet az origo.hu ismertet. Az állam 34 ezer hallgatót támogat száz százalékban, és további 15 ezer diák képzését fedezi felerészben, a többieknek viszont fizetniük kell az egyetemért. Hoffmann Rózsa államtitkár azt reméli, nem csökken majd a hallgatók összlétszáma.

Nagy arányban, a 2011-es 4200-ról 2700-ra csökkenti a koncepció a támogatott bölcsészettudományi képzések keretszámát is. Emellett az ez évi 2100-ról kevesebb mint felére, 1000 főre apad a társadalomtudományi képzésekre felvehetők létszáma.


A nagy nyertesek:a műszaki és az informatikai szakok


Az egészségügyi (2800), a pedagógus- (1600), illetve a művészeti (740) képzésben nagyjából szinten tartja, a műszaki, informatikai és természettudományi képzésekben ugyanakkor a korábbi terveknél is jobban megemeli a támogatott helyek számát a kormány. Az informatika területén például a tavalyi 5500-ról 8200-ra (igaz, ebből 4600 részösztöndíjas lesz). Műszaki területen 8000 hallgató képzését fizeti egészében, és további 7600 diákét felerészben az állam. Természettudományi területen 4000 hallgató tanulhat ingyen, 3150 fél áron. Orvosképzésben 1800 hallgató tanulhat ingyen.


A mesterképzésre összesen 19 600 hallgató juthat be úgy, hogy a képzésért nem kell fizetnie. A közigazgatási, rendészeti és katonai képzés területén 500 hallgató tanulhat mesterképzésben állami finanszírozással. Az államilag finanszírozott doktori képzésre 1300-an juthatnak be.


240 pont alatt nem lehet bejutni a felsőoktatásba


A kormány döntése értelmében mindenkit fel kell venni egyetemre vagy főiskolára, aki eléri a 240 pontot, de közülük csak a legjobbak képzését fizeti az állam, a többiek önköltséges formában tanulhatnak. Az ő számukra a kormány a diákhitel második, továbbfejlesztett változatát ajánlja.


Az állami finanszírozásból kiszorult hallgatóknak Hoffmann szerint körülbelül annyit kell majd fizetniük, amennyit eddig is elkértek az egyetemek a költségtérítéses képzésben tanulóktól. A kormány határösszegeket közöl az egyetemekkel, főiskolákkal, amelyek ezen határokon belül fixálhatják a saját intézményük vonatkozásában a képzések költségeit. A 2012. szeptember 1-jétől induló szakok képzési költségei körülbelül két héten belül dőlnek el, erről a felvételi tájékoztató internetes változatában tájékozódhatnak az érintettek - mondta. Az így megállapított képzési költségek a felsőoktatásba újonnan belépőkre vonatkoznak, a már hallgatói státuszban lévők változatlan feltételekkel folytathatják tanulmányaikat - tette hozzá.


2012. január 5.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek