kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Késik a kompenzáció, kevesebb pénz a borítékban

A tavalyinál több mint tíz százalékkal kevesebb fizetést kaptak egyes pedagógusok januárra, mert késik a bérkompenzáció. Egy kormányrendelet szerint később visszakapják majd a pénzüket, csak addig tudjanak megélni valahogyan – írja a Népszabadság Online (nol.hu).

Hangsúlyozta: a szakszervezetek kiharcolták ugyan a bérkompenzációt, ám az erről szóló kormányrendelet csak tavaly december 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Így jó előre figyelmeztettek mindenkit, hogy a februári fizetés sokaknak igen kellemetlen meglepetést okozhat. Fehér sajnálja, hogy igaza lett.


A főtitkárt egyébként nem érte váratlanul, hogy a kompenzációt valószínűleg sokan nem kapták, mert a rendszer elképesztően bonyolult: a munkavállalóktól ennek kiszámításához nyilatkozatot kellett beszerezni, s az adójóváírás kivezetése miatt eltérő mértékű ellentételezés járhat a gyermekeseknek, illetve azoknak is, akiknek a házastársa/élettársa ugyancsak a közszolgálatban dolgozik.


Áprilisban kaphatják meg az elmaradt pénzt


A bérszámfejtés határideje általában a tárgyhó 15. napja, így mindössze két hét állt rendelkezésre ahhoz, hogy a nyilatkozatokat beszerezzék, s azoknak megfelelően számítsák ki a kompenzációt. Fehér nem vitatja, hogy ez az idő igen kevés volt, és ezért az érintettek zöme valószínűleg az új adószabályok szerint kalkulált fizetését kapta – de az ígért ellentételezés nélkül.


Bizonyos azonban – hangsúlyozta a főtitkár –, hogy senki nem járhat rosszul, mert a kormányrendelet szerint a kompenzációt visszamenőleg ki kell fizetni. Azoknak is, akik legkésőbb március 15-ig benyújtják az ehhez szükséges nyilatkozatot. Hiába kapja vissza valaki majd áprilisban egyszerre a havonta elvett 15-20 ezer forintot – fogalmazott –, ha addig nem tud kijönni a kisebb fizetésből.


2012. február 2.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk