kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Romkocsmából az év irodája - lezárult Az Év Irodája Verseny

Februárban lezárult a kilencedik - ezúttal több mint húsz különböző kategóriában kiírt - Az Év Irodája Verseny. Idén több olyan kis- és nagyvállalat is nyert, amelyik a világ több országából csábított haza magyar munkavállalókat újonnan nyílt irodájukba. A díjnyertes irodákban a kreatív megoldások domináltak: a kisvállalati kategóriában győztes szegedi irodát például egy romkocsmából alakították ki.

Februárban kihirdették az ingatlan.com csoporthoz tartozó iroda.hu által sorrendben kilencedik alkalommal megrendezett Az Év Irodája Verseny győzteseit. A több mint 160 nevezőből a közönség és egy független szakmai zsűri választotta ki a legnívósabb irodákat több mint húsz különböző kategóriában. A bérlői és dizájn díjakat az OfficeUP irodatrend konferencián adták át, ahol a bérlők és ingatlanszakmai szereplők osztottak meg egymással költözéssel és irodakialakítással kapcsolatos tapasztalatokat és trükköket. Kalmár Zoltán, Az Év Irodája Verseny alapítója elmondta: “Az elmúlt években a hazai irodapiac hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több multinacionális vállalat fektet be Magyarországon, és nyit irodát Budapesten, illetve vidéki nagyvárosokban.
Az Antavo irodája

Másrészt pedig a hazai cégeknek is fel kell venniük a harcot a munkavállalókért folytatott globális versenyben.” A szakember hozzátette, hogy a modern munkahelyi környezet a munkavállalói márka egyik legfontosabb eszközévé lépett elő.

Nyertesek - romkocsmából lett iroda

Az Év Irodája Verseny fődíját az ION Dealogic amerikai szoftvercég Budapest belvárosában kialakított irodája nyerte. A díjnyertes munkahely megidézi annak a kilenc világvárosnak az építészeti stílusát és hangulatát, ahol a cégcsoport aktív jelenléttel rendelkezik. A kisvállalatok versenyében egy divatszektorban működő startup, az Antavo nyert, amelyet négy magyar fiatal alapított Londonban, de a központjukat Szegedre költöztették, ahol egy romkocsmából alakítottak díjnyertes irodát. Szintén díjat nyert a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a Blackrocknak tavaly Budapesten megnyílt irodája, ahová a világ 20 országából több mint 450 munkavállalót toboroztak. A nagyvállalat irodájában több mint 50 olyan magyar szakember is dolgozik, akiket a vállalat csábított haza Európából és a tengerentúlról.
A BlackRock irodája

Már nem csak a lokáció számít

Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny főszervezője hangsúlyozta, hogy ma már nem csak a lokációról szól az irodaválasztás. Nemzetközi kutatások szerint a fiatal munkavállalók körében a következő munkahelyük kiválasztásában a fizetés után a második legfontosabb szempont a munkahelyi környezet. Egy irodanyitás, költözés vagy irodafelújítás előtt érdemes kikérni a munkavállalók véleményét is a munkakörnyezet kialakításakor, hogy otthonosan érezzék magukat a kollégák. Az Év Irodája Employer Branding díj olyan cégek számára lett kialakítva, akik kifejezetten bevonták a munkatársakat az iroda kialakításba, és beépítették az irodai környezetet a cég kommunikációs stratégiájába. Ezt a díjat idén az Ericsson Ház nyerte. Fodor Dániel szerint a munkatársak bevonása azért is fontos az irodatér kialakításába, mert a szellemi munkakörben dolgozók majdnem annyi időt töltenek a munkahelyükön mint az otthonukban, és ezt csak kiváló munkakörnyezetben lehet hatékonyan eltölteni.

Nyitókép: a főnyertes Dealogic irodája
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk